DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön arról beszél, hogy nem ad kellő súlyt a magyar felsőoktatásnak a magyar kormányzat. Tisztelt Képviselő Úr! 2010-2019 között a felsőoktatási forrásoknak a mértéke 46,1 százalékkal emelkedik a magyar költségvetésben, közel másfélszeresére emelkedik az, amit hallgatókra, diplomát szerezni akaró fiatalokra költünk ahhoz képest, mint amit örököltünk az elődeinktől. Másfélszeresére növeltük. Mindemellett pedig valóban, az ott dolgozóknak, ahogy ön is mondta, a bérét is megemeltük az elmúlt időszakban, 15+5+5 százalékkal, 27 százalékkal összességében.

Az egyetemek gazdasági stabilitását jól mutatja, hogy míg jó pár évvel ezelőtt az egyetemeknek 13 milliárd forintos adósságállománya volt, lejárt tartozása, ez a tavalyi évre a 13,3-ról 3 milliárdra csökkent, míg a pénzkészlete, amely korábban 64 milliárd forint volt, 289 milliárd forintra csökkent. Mindeközben pedig a kormányzat számtalan PPP projektet is kiváltott, ’16-ban 12 PPP projektet 29 milliárd forint értékben, ami további 14 milliárd forint megtakarítást eredményezett, ’17-ben 5,3, ’18-ban 2 milliárd forint értékben. Sokkal stabilabb az egyetemek gazdálkodási helyzete ma, mint volt 2010-ben, jóval magasabbak a bérek a felsőoktatásban, mint voltak 2010-ben.

Azt pedig egyfajta beismerésnek veszem, tisztelt képviselő úr, ahogy ön az önök által gerjesztett álhírről beszélt, a tandíj bevezetéséről. Ön is tudja, hogy a Fidesz-KDNP volt az tíz évvel ezelőtt, amely megakadályozta, hogy a magyar fiataloknak és a magyar családoknak tandíjat kelljen fizetni. Akikkel önök egy-egy időközi választáson összefognak, és együtt indítanak jelölteket Gyurcsány Ferenc, az MSZP és a többi baloldali kisebb ellenzéki párt , ők pedig azok voltak, akik 2008-ban általános tandíjat be akartak vezetni.

Tehát ha felüti egy kicsit az elmúlt tíz év történéseit, látja, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP-nek köszönhető 2008-ban is, de már ez így volt 1998-ban is, 1998-ban is a Fidesz-KDNP törölte el azt, amikor először hatalomra került, hogy általánosan tandíjat kelljen bevezetni. Ellenzékből 2008-ban is meg tudta akadályozni, hogy a szocialisták tíz évvel később tandíjat akarjanak bevezetni, és most is, amit ön mondott, az a beismerése annak, hogy önök igazából álhíreket gerjesztettek.

(11.10)

Az LMP-nek jelen pillanatban rendkívül rossz helyzete van, minden volt elnökük az önök mostani pártját, mostani frakcióját, mostani képviselőit és politikáját szidja, attól elhatárolódik, nincs olyan volt LMP-elnök, -társelnök, aki ne határolódna el a mai LMP-től, és ne folytatna más politikát vagy ne vonulna vissza a politikától. Ebben a kétségbeesett helyzetükben gyártanak önök álhíreket, vagy adott esetben akár katonai titkos információkat is kiadnak (Derültség az LMP soraiban.) a nyilvánosság elé, csak hogy valahogy 5 százalék fölé tornásszák magukat. De ne játsszanak a magyar fiatalok jövőjével, ne játsszanak (Derültség az LMP soraiban.) a magyar családoknak a stabilitásával azáltal, hogy valótlan álhíreket terjesztenek!

Tisztelt Képviselő Úr! Olvasott ön az elmúlt napokban híreket? Azt mondta, hogy Magyarország nem a nagy hozzáadott értékű fejlesztési projektekre készül, hanem mindenféle egyéb Puzsér-idézetekkel jött. A Jaguar idehozta a fejlesztőközpontját Magyarországra, és ön két nappal később föláll a magyar parlamentben, és azt mondja, hogy nem fejlesztési típusú beruházások vannak, hanem csak kisebb hozzáadott értékű beruházások. Miután a Jaguar idehozza a fejlesztőközpontját, pár héttel azután, hogy a BMW idehozza az egyik fő gyártóközpontját, tisztelt képviselő úr, a mindennapi hírek azok, amelyek önöket cáfolják, és pontosan azért, mert ez a kormány olyan politikát folytat, amely Magyarországot egy ilyen innovációs központtá is tudja tenni.

Ami az államilag finanszírozott és egyéb felsőoktatási helyeket illeti, tisztelt képviselő úr, az idei évben 62 ezer diákot vettek fel állami finanszírozású helyre, tavaly 59 ezret, összességében 79 500 diákot vettek fel, tavaly 77 ezer diákot vettek fel. Tehát az idei évben nőtt a felsőoktatásba felvett hallgatóknak a száma is, és az államilag támogatott hallgatóknak a száma is nőtt. Az egyik legnagyobb mértékben 2015 óta az informatikai szakra felvetteknek a száma nőtt, 35 százalékkal többet vesznek fel, és ha ön megnézi, hogy Magyarországnak mi volt a célja a „Nemzeti reform” programban, hogy a 30-34 éveseknek legalább a 34 százaléka felsőoktatásban tanuljon, ezt már 2015-ben elértük, hiszen ez már akkor 34,3 százalék volt.

Nőttek tehát a felsőoktatásnak a forrásai, jóval kisebbek az egyetemek kintlévőségei, mint pár esztendővel ezelőtt, ebből látható, hogy Magyarországon végre és jó, hogy ön a duális képzést említette egy olyan felsőoktatási átállásnak a folyamatában vagyunk, ez a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” stratégiából ki is olvasható, ahol egyre inkább a valós munkaerőpiaci igényekre igyekszünk reagálni.

Amit pedig a Soros-egyetem kapcsán mondott, hogy az a legjobb (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) magyarországi egyetem, amely Amerikában egy faházban működik, tisztelt képviselő úr, és ön szerint ebbe kell Magyarországnak kopogtatnia, és ez a csúcsteljesítmény, amit Amerikában egy faházban művelnek, ez pedig lenézése a teljes magyar felsőoktatási szférának. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu