ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így van, Churchill vért, verejtéket, könnyeket ígért a hadban álló Angliának, a Fidesz a kampány alatt is és előtte is sokkal szebb dolgokat ígért Belső- és Dél-Somogynak, az a helyzet, hogy ebből nem lett semmi, viszont könnyek, vér és verejték annál inkább.Múlt héten vettem részt egy rendezvényen Barcson, amit a 150 éves pécs-barcsi vasút tiszteletére tartottunk, tartottak neves egyetemi tanárok, gazdaságtörténethez, társadalomtörténethez értő szakemberek bevonásával, és döbbenetes volt az a kontraszt, amit ott fölvázoltak a múlt, a dicső múlt és a nagyon szomorú jelen között.
Az a helyzet, hogy annak idején, mintegy 150 esztendővel ezelőtt azt a hátrányt, amit az jelentett, hogy a Dráva folyó csak Barcsig volt hajózható, saját előnyükre tudták fordítani ott Dél-Somogyban, és így válhatott Barcs egy átrakóhellyé, egy átrakodóhellyé, modern szóval azt lehetne mondani, hogy logisztikai központtá, intermodális központtá. Nagyon ügyesen kombinálták a vasúti és a folyami szállítmányozási lehetőségeket, ők bizony rájöttek arra, hogy ez az összehangolt árufuvarozás egy kitörési pontja lehet ennek a térségnek. Ezért is volt az a mondás, hogy Chicagónak indult, aztán Barcs lett belőle.
150 évvel ezelőtt még nagyon jól tudták, hogy ez a közlekedési infrastruktúra fejlettséget, versenyképességet, az életminőség javulását, a gazdaság fejlődését jelenti, és az a helyzet, hogy be is kapcsolódott a megye déli és belső része az ország vérkeringésébe, olyannyira, hogy háromezer vagon befogadására képes tárházkapacitás épült ott a Dráva partján, olyan malomkapacitás épült ott föl, amely olyan minőségű lisztet állított elő, hogy még Skóciába is szállítottak egyébként whiskyalapanyagnak kukoricalisztet, amelyhez a kukoricát román, illetve bolgár területekről hajózták oda a Dunán, aztán fölfelé a Dráván. De mondhatom azt, hogy százezer sertést kibocsátó sertéshizlalda is működött ott, s előbb volt egyébként színháza a városkának, mint a megyeközpontnak, Kaposvárnak.
Maga az áruforgalom egyébként 2,5-szeresen meghaladta Eszékét, a most 100 ezres Eszék forgalmát akkoriban, tehát valóban kijelenthetjük, hogy a Dráva fővárosa akkoriban Barcs volt. Aztán jött Trianon, jött a hidegháborús időszak, és bizony jött a kommunizmus is, amikor 1968-ban egy teljesen elhibázott közlekedéspolitikai koncepció formájában elkezdték fölszámolni a szárnyvonalakat, a Barcs-Kaposvár-, aztán a Barcs-Nagyatád- és aztán 2006-ban bizony a Barcs-Sellye-szakaszt is. Joggal érzik úgy egyébként ilyen formában a választókerületemhez tartozó kistelepülések, illetve városkák lakói, minthogyha élve eltemették volna őket az egymást követő kormányok.
Ennek meglett az eredménye, hiszen az Európai Unió 276 régiója közül a Dél-Dunántúl hátulról a 10. legrosszabb helyen tanyázik, és Somogy megye Z. Kárpát Dániel képviselőtársam sokat beszélt itt a demográfiai térről, ha valahol ez igaz, akkor Somogyországban , Somogyország lassan fölszámolja magát, hiszen az 1960-ban még 368 ezer lélekkel bíró megye most már alig rendelkezik 300 ezer lakóval.
Az a három járás a Csurgói, a Nagyatádi és a Barcsi járás , amelyik a megye déli részét alkotja, pedig még sokkal rosszabb helyzetben van, hiszen itt a népességfogyás mintegy egyszázalékos. Barcs lakossága a 2001-es 12 500 főről most már alig haladja meg a 10 ezer lelket, tehát minden hatodik ember eltűnt a városkából. Úgy érezzük, hogy a lecsúszás tulajdonképpen most már visszafordíthatatlan, és Dél- és Belső-Somogy egyre inkább rohamosan pusztul, mintha végleg leírták volna odafönt ezt a térséget, hátsó udvarnak tekintik ez a régiót a kormányok, egyfajta halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított térségnek.
Az ígéretek, amelyeket itt kormányzati részről tettek, bizony nagyon inflálódnak. 2014. október 27én Fónagy államtitkár úr egy kérdésemre válaszolva még azt mondta, hogy ’18-ig befejeződik az M60-as Barcs és Pécs közötti szakaszának előkészítése, aztán nekiállnak a gyorsforgalmi út kiépítésének, illetve az M7-es és a Barcs közötti 68-as utat is fel fogják újítani. Az a helyzet, hogy ebből nem lett semmi, márpedig jelentősebb beruházások és célirányos fejlesztéspolitika nélkül, ezen szándékok nélkül, azt kell mondani, hogy az a településszerkezet, azok a földrajzi adottságok, amelyek meghatározzák az ottani létet, a rossz közlekedési kapcsolatok, predesztinálják ennek a térségnek a további marginalizálódását.
Én azt szeretném elérni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány figyeljen oda, és ha egyszer Chicagónak indult Barcs, akkor nehogy Detroit legyen belőle, az a Detroit, ami valamikor szintén az amerikai ipar egyik zászlóshajója volt, mostanra viszont a lakossága egyharmadára csökkent, és egy hatalmas nagy gettóvá vált az egész. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés