DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a kérdését, elnök úr. Nem fogadom el a választ, és ezt röviden indokolnám is. Ez azt jelenti, államtitkár úr, hogy a nemzetközi viszonyrendszerünkben azokat a feladatokat nem végezte el a kormány, amelyek megakadályozhatnák e Ház falai között a magyar lakosság tájékoztatására hetente, ma is különböző számok hangoztak el az elmúlt hónapokban; 70 ezer, 700 ezer, 200 ezer, 250 ezer, 2,5 millió a Magyarországra, illetőleg Európába menekülő emberek migrációját, a migráció elősegítését. Úgy tűnik, a magyar kormány semmit nem tesz azért, hogy a déli határainkon ilyen krízis ne következhessék be újra, ugyanis a kerítés önmagában nem elég. A kerítés a természetes határok mellett, mint a déli folyóink, önmagában nem elégséges ahhoz, hogy ne tudjanak migránsok Magyarországra belépni. Ily módon azért nem tudom elfogadni a válaszát, mert a nemzetközi viszonyban nem végezték el azt a feladatot, ami a kormányé lett volna. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu