DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A magyar filmipar az elmúlt években számos figyelemre méltó sikert ért el. A Filmalap támogatásával készült alkotások összesen 310 nemzetközi díjat zsebeltek be az elmúlt években, amelyek között Oscar-díj, Arany Glóbusz, cannes-i Nagydíj, berlini Arany Medve és Diák Oscar-díj is volt. A magyar filmeket a fesztiválzsűrik 51 fődíjjal tüntették ki. És ami csak a tavalyi évet illeti, a magyar filmek 27 országban mintegy 70 fesztiváldíjat, köztük 12 közönségdíjat nyertek. És ami épp ennyire fontos, a hazai filmek nézettsége a hazai mozikban meghaladta az 1,2 milliót, amire az elmúlt tíz évben nem volt példa.A szakmai és közönségsikerek mellett komoly gazdasági eredményekről is beszámolhatunk. A filmipar az elmúlt években rekordbevételeket termelt Magyarországon, a közvetlen filmgyártási költések 2016 után 2017-ben is meghaladták a 100 milliárd forintot. Több nagy költségvetésű film készült Magyarországon. A világsztárok, amint azt önök is láthatják, egymásnak adják a kilincset a fővárosban.

Az irány tehát jó, ezt többféle megközelítésben is alá tudjuk támasztani, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene mindent megtenni annak érdekében, hogy a jogszabályok a lehető legjobb módon szolgálják a magyar filmipart és ezzel Magyarországot.

A kormány ezzel a meggyőződéssel nyújtotta be a ma tárgyalt törvényjavaslatokat. A módosítások három törvényt érintenek, a mozgóképről szóló, a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló, valamint a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló törvényt. Engedjék meg, hogy röviden összefoglaljam a legfontosabb módosítási javaslatokat!

A mozgóképről szóló törvény egyrészt pontosítja, hogy mi minősül filmalkotásnak, másrészt pontosítja a nemzeti filmvagyon fogalmát, így a filmalkotásoknál egyértelmű lesz, hogy mely vagyoni felhasználási jogok tartoznak a nemzeti filmvagyon körébe.

A törvényjavaslat módosítaná a magyar filmtámogatási rendszer központi szervezetének feladatait is. A Magyar Nemzeti Filmalap számára egyszerűbb lenne a tulajdon- és felhasználási jog megszerzése, ezzel csökkentve az adminisztratív terheket.

A javaslat módosítja a filmtámogatási szabályokat is, az elszámolható produceri költségek körét megváltoztatná. Módosulhatnak a külföldi színészek és stábtagok javadalmazásával kapcsolatos szabályok is. Az a cél, hogy a filmes adókedvezmény alkalmazása során kialakult kiskapukat bezárjuk.

A külföldi színészek és stábtagok javadalmazásának elszámoltathatósága egységessé válna. Idekapcsolódik, és ez fontos dolog, hogy a jövőben csak a ténylegesen Magyarországon nyújtott szolgáltatások képezhetik majd a közvetlen magyar filmgyártási költségek alapját.

A javaslat módosítaná a fiatalkorúak filmipari foglalkoztatásának szabályait is. A jelenlegi szabályok szerint a fiatal munkavállalók foglalkoztatása jogszerűen nem biztosítható az éjszakai órákban. A módosítás ezt lehetővé tenné, amennyiben a forgatás speciális körülményei mindezt indokolják. A törvényjavaslat egyébként olyan megoldást nyújt erre, amely összhangban áll az uniós szabályokkal.

A javaslat módosítaná a filmforgatási célú közterület-használattal kapcsolatos eljárási díjakat is, egyrészt a többletköltségek, másrészt pedig az inflációkövetés miatt.

(8.50)

Ami a digitális átállás szabályairól szóló törvény módosítását illeti: itt az a cél, hogy a rádió-tévé műsorszóró hálózat üzemeltetésére vonatkozó pályázatok menete és szabályai egyszerűbbek legyenek. Köztudott, hogy az elmúlt években egyszerűsödött az ügyintézés ezen a téren. Most újabb lépést szeretnénk tenni ezen az úton azzal, hogy a törvénytervezet kigyomlálná a szabályozási párhuzamosságokat.

A törvényjavaslatnak az is célja, hogy egységesítse az egyes pályázati eljárásrendeket, ugyanakkor nem változik az eljárásrend abban, hogy az NMHH elnöke a nyertessel hatósági szerződés köt. Meglátásunk szerint közérdek, hogy a digitális műsorterjesztés a pályázatokat követően mielőbb meginduljon, és ezt hatékony preventív eszközökkel ösztönözné a törvényjavaslat. A mulasztó vagy késlekedő nyertessel szemben akár 500 millió forintos bírságot is ki lehetne szabni.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban megerősödött a magyar filmgyártás támogatási rendszere. A legfontosabb eredményeket már említettem. Sokat léptünk előre az elsődlegesen filmszínházi bemutatásra szánt filmalkotások terén, ugyanakkor a filmgyártásban más filmes műfajoknak is nagy hagyománya van. Ennek jegyében a törvényjavaslat megerősítené a televíziós filmek és filmsorozatok támogatását, ezért módosulna a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény.

A javaslat a filmalkotások támogatása érdekében egy mecenatúra nevű, új pénzalapot hozna létre, annak kezelésére pedig filmkollégiumot. A filmkollégium tagjai a filmművészet terén jártas, elismert szakemberek közül kerülnének ki. Ők tevékenységük körében nem lesznek utasíthatóak, és a mecenatúra a támogatási tevékenységét nyilvános pályázatokkal végezné.

Tisztelt Országgyűlés! Összegezve: a javaslatban foglalt módosítások két kiemelt célt szolgálnak, egyrészt azt, hogy a filmalkotások jogi háttere megfelelően igazodjon a mozgóképszakma igényeihez, a másik cél az, hogy magas művészi értékű alkotások is szülessenek, ezzel is erősítve nemcsak a filmipart, hanem a magyar kultúra egészét is. Azt gondolom, hogy ezek olyan célok, amelyeket párthovatartozástól függetlenül a képviselők nyugodt szívvel támogathatnak. Köszönöm a figyelmet. (Dunai Mónika tapsol.)

Forrás: parlament.hu