DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Akkor igyekszem én is rövidre venni. Örülünk annak, hogy bár sokféle javaslat, felvetés elhangzott, a turizmus stratégiai jelentőségét senki nem vitatta el, már csak azért sem, mert a nemzeti össztermék 10,3 százalékához járult hozzá 2017-ben, miközben 412 ezer embernek ad munkát. Szeretnénk, ha a turizmus a jövőben további szinteket lépne, ezért nyújtotta be a kormány ezt a módosító csomagot. A módosítás három kiemelt területet érint, a digitális adatszolgáltatást, a kiemelt turisztikai beruházásokat és a vendégek adatkezelését. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy olyan módosításokról van szó, amelyek a nemzetközi gyakorlatokkal is összhangban vannak, Ausztriában és Németországban is van általános regisztrációs kötelezettség például.
Úgyhogy mindezeket egybevetve abban bízunk, hogy ezekkel a módosításokkal, a magyar emberek munkájával a jövőben további szinteket léphet a magyar turizmus. Számunkra egy stratégiai ágazatról van szó. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés