DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért a szónoki emelvényről mondom el vezérszónoki felszólalásomat ebben a tárgyban, mert rendkívül fontosnak tartom azt a kérdést, hogy miért kerül a Ház elé ez az egyezmény, miért írta alá a magyar kormány ezt az egyezményt, és mik azok a buktatók, mik azok a nem látott körülmények, amelyeket a tárca elhallgat a választópolgárok elől, és elhallgat az országgyűlési képviselők elől. Nagyon is sokatmondónak tartom, hogy a KDNP képviselőcsoportja ebben az ügyben nem képviselteti magát az ülésteremben, kormánypártként nem szólal fel ebben az ügyben, és én azt gondolom, hogy ez nem véletlenül van, mint ahogy egyébként a KDNP a rabszolgatörvény vitájában sem vett részt.
Mik nekem a problémáim és mik a Jobbik-frakció problémái ezzel az egyezménnyel? Először is: még államtitkár úr nem volt itt a Házban, amikor az ezt megelőzően tárgyalt egyezmények vonatkozásában és azok javaslatként történő benyújtása kapcsán elmondtam, hogy a Belügyminisztériumnak mennyivel magasabb szintű a javaslatelkészítési mechanizmusa, mennyire kidolgozott, korrekt és teljes mértékben a képviselőket tájékoztató törvényjavaslatokat ad elő, míg ez az ezen egyezmény ratifikációját szolgáló T/4069. számú törvényjavaslat fércmű, alkalmatlan arra, hogy ezt tárgyalni lehessen. Elfogadhatatlan, hogy általános indokolásként mindössze annyi szerepel benne, hogy „a Törökországgal történő védelmi ipari együttműködés fejlesztése, továbbá a védelmi ipari minősített adatok cseréjével és kölcsönös védelmével kapcsolatos szorosabb együttműködés biztosítása miatt kiemelten indokolt az Egyezmény létrehozása”.
Mindannyian tudjuk: a NATO tagországa vagyunk. A NATO-nak 29 tagországa van, 29 tagország közül egyetlenegy nincs, akivel a magyar kormány ilyen egyezmény létrehozatalát szorgalmazta volna.
Államtitkár úr az előterjesztésben több országgal megkötött egyezményt említett fel, csakhogy azt nem szabad elfelejteni, hogy azok általános minősített adatok cseréjéről szóló egyezmények, mint ahogy egyébként a mai ülésnapunkon is Luxemburggal és Romániával megkötött egyezmény ratifikációs folyamata zajlott, és pontosan tudjuk, hogy mennyire más tartalmú egy egyszerű minősített adatok cseréjéről és védelméről szóló egyezmény, mint kifejezetten a védelmi ipari minősített adatok kölcsönös cseréjéről szóló.
Tudjuk jól mindannyian, különösen a hadiiparban, hogy az ipari titkok, az ipari adatok mennyire érzékeny adatok, és azt gondolom, hogy ha már egy ilyen javaslat a Ház elé kerül, akkor azt is meg kell néznünk, hogy milyen kormánnyal kötötte meg a magyar kormány ezt az egyezményt, az a kormány a saját népével hogy viselkedik, és elvárható-e tőle, aki a saját polgáraival szemben elképesztő dolgokat művel, hogy egy ilyen viszonyban, még ha egyezmény is szabályozza a részletszabályokat, úgy fog eljárni, ahogy az Magyarország méltányos érdekeinek is megfelelő.
(19.00)
De visszatérnék egy kicsit a szakmai kérdésre. A 2. cikk 3. pontja azt mondja ki, hogy bármilyen típusú katonai jármű és berendezés az, amelyre szolgálnak a közös védelmi adatok. A probléma a következő: ebből a terminológiafelsorolásból hiányzik az „eszközök” szó. Miért is fontos az „eszközök” szó? Mert a jármű, az jármű, a berendezés pedig stabilan álló, statikus eszköz, amely semmiképpen nem tartalmazhatja például a fegyvereket, nem tartalmazhatja például a nem járműként szolgáló, de mozgó eszközöket. Rengeteg olyan védelmi ipari eszközt von ki ez a terminológia hatálya alól, ami kétségessé teszi azt, hogy ezt az egyezményt lehet-e majd teljeskörűen és pontosan alkalmazni. Szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét arra, hogy az egyezmény angol változata sokkal cizelláltabb, sokkal pontosabb, és sokkal inkább lehet beleérteni az eszközöket is, mint a magyar fordításba. Úgyhogy nagy tisztelettel azt kérem, hogy még a törvényalkotás folyamatában tegye meg a minisztérium, hogy a szöveget az angol szövegnek megfelelően fordíttatja le, tekintettel arra, hogy így nem elég szabatos ahhoz, hogy pontosan körül lehessen írni a tárgyi kört.
Szeretném jelezni, hogy a 3. cikk 1. pontjának első alpontja határozza meg azt, hogy a két országban mely szervezet az, amely a kapcsolatot tartja, amely szervezetek részt vesznek ezen egyezmény végrehajtásában. Ebben az szerepel, hogy Magyarország részéről a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára jár el. Szeretném jelezni, hogy 2018. május 8-a óta nincs Nemzetgazdasági Minisztérium. Tekintettel pedig arra, hogy ugyanezen cikk 2. pontja kimondja, hogy a feleknek egymást a változásokról tájékoztatniuk kell, ezért semmi nem akadályozta a Honvédelmi Minisztériumot abban, hogy jelezze ezt a változást a másik félnek, és mielőtt a ratifikáció érdekében ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjesztette, egy kiegészítő jegyzőkönyvvel ki lehetett volna küszöbölni ezt a problémát, és nem lettek volna kénytelenek a parlamenti képviselők egy olyan egyezményszöveget megszavazni, amelyben éppen az egyezmény végrehajtója, gazdája mint szervezet nem is létezik. Való igaz, hogy a Pénzügyminisztérium vette át a Nemzetgazdasági Minisztérium nagy részének jogkörét, de nem szabad elfelejteni, hogy az Innovációs Minisztérium is kapott ugyanebből a feladatrendszerből, ezáltal tehát ma azt kell lássuk: ha ez a jogszabály, ez a törvény megszavazásra kerül, akkor abban a pillanatban elkezdődhet majd az egyezmény módosításának ratifikációja is, ami pénzt, időt és energiát fogyaszt. Ily módon én azt javasolnám a tisztelt Honvédelmi Minisztériumnak, nem tudva ezt, nem veszteget sok időt, ezt a javaslatot vonja vissza, egy kiegészítő jegyzőkönyvben a török partnerrel készítsék el az egyezmény módosítását, és egységes szerkezetben terjessze be annak érdekében, hogy a parlament azt jóvá tudja hagyni.
De beszélnék még egy nagyon fontos kérdésről a javaslat tárgyában, ez pedig az, hogy ezt a törvényjavaslatot a Honvédelmi Minisztérium nyújtotta be és mit látunk? A védelmi ipari minősített adatok cseréjének magyarországi gazdája nem a honvédelmi miniszter és nem is a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, hanem a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Nem bízik a magyar kormány a Honvédelmi Minisztérium tisztviselőiben, állami vezetőiben? Hát, most itt védelmi adatokról van szó, vagy ez az egyezmény valami más témának a leplezése? Mert az valóban igaz, hogy a védelmi ipari termékek kereskedelmével a nemzetközi kapcsolatok viszonyában általában a gazdasági minisztériumok részt vesznek, na de védelmi adatok, védelmi ipari adatok ügyében nehogy már ne legyen ott a honvédelmi tárca! Török részről a török védelmi minisztérium a gazdája ennek az ügynek. Nagyon nagy tisztelettel szeretném megkérni az államtitkár urat, hogy a válaszában majd fejtse ki azt, vajon mi okozta azt, hogy nem a honvédelmi miniszter vagy nem a Honvédelmi Minisztérium valamely államtitkára az, aki ezen egyezmény végrehajtásában részt vesz.
Amint korábban mondottam, 29 tagállam van a NATO-ban, és nincs még egy tagállam, amellyel ilyen típusú egyezményt kötöttünk volna, holott… és engedjenek meg ismertetni pár országot és pár védelmi ipari terméket, amelyet folyamatosan cserélünk egymással, vásárolunk mind import, mind magyarországi export vonatkozásában, tehát úgy ítélem meg, hogy ha ez az egyezmény és ennek az egyezménynek a tárgya Magyarország szempontjából és a védelmi rendszerünk fenntartása és fejlesztése szempontjából fontos, akkor miként lehetséges az, hogy a következő országokkal nem is kezdeményeztük ilyen egyezmény megkötését? Szeretném felhívni a figyelmet Svédországra, amelytől a Gripeneket vásároltuk; meglehetősen érzékeny kérdésről beszélünk, hazánk biztonsága szempontjából fontos eszközökről beszélünk, mégsem történt semmi ilyesmi egyezmény megkötése.
Vagy például idehozhatnám a BTR-modernizációt, amelyet Oroszországgal és Lengyelországgal végeztettünk el, s mily érdekes, sem Oroszországgal, sem Lengyelországgal nem is kezdeményeztük ilyen típusú egyezmény létrehozatalát. De most például a „Zrínyi 2026” érdekében való haderőfejlesztés kérdésében az egyik legfontosabb eszközelem a Leopard, amelyeket Németországból rendelünk igen nagy számban azt gondolom és azt gondolhatjuk, hogy ezek során igen komoly védett ipari adatok kerülnek egyik országtól a másikig, mégsem kezdeményezte senki Németországgal egy ilyen egyezmény létrehozatalát. Vagy csak egy példát mondok: Németország az, amely országtól azokat a Mercedeseket vásároljuk, amelyeken torony van annak érdekében, hogy azokról lőni lehessen. Vagy folytatom tovább: az Egyesült Királysággal hoztuk létre azt az üzletet, amelynek keretében Viking terepjárókat kaptunk, vagy az USA-tól a páncélozott járműveket, vagy Olaszországból speciális katonai teherautókat, vagy Németországból az előbb említett Leopardokon és Mercedes lövőtornyokon kívül a Bundeswehrek, az Unimogok, amelyek a szállításban rendkívül fontos tényezők. Azt is tudjuk, hogy Magyarország a fegyverzetfelújításban mennyire komolyan vesz részt, a Honvédelmi Minisztérium mellett működő katonai vállalatok, amelyek fegyverfejlesztésekkel foglalkoznak, elképesztő mennyiséget exportáltak már külföldre, nagyon magas szintű ez a munka, mégsem kezdeményeztük ezeknek a minősített védelmi adatoknak a cseréjét egyezmények útján.
Azt szerettem volna tehát ezzel bemutatni a tisztelt parlamenti képviselőknek, hogy nagyon olyan érzésem van, és úgy érzem, hogy ez megalapozott, hogy ennek az egyezménynek Törökországgal valójában más az oka. A kormányzat nem mondja el, mi az oka. Tartok attól, hogy egy ilyen egyezményes viszony keretében fognak olyanfajta, úgy ítélem meg, Magyarország népe számára nem biztos, hogy tetsző viszonyokat kialakítani, amelyek veszélyesek Magyarország biztonsága számára. Szerényen megjegyezném, és hangsúlyozom, semmiképpen nem szeretnék viccelődni vele, de míg a kormánypárti sajtó az én frakcióm tagjait folyamatosan muszlimimádattal és Allah-imádattal vádolja, addig ez az ország, amellyel éppen ezt az egyezményt megkötöttük, úgy tudjuk, még a mai napig is Allahot tiszteli, és őt tekinti istenének. Innentől kezdve azért majd megkérdezném, hogy ki az, aki muszlim- és Allah-imádó.
De félretéve a tréfát (Németh István Szilárd: Nem volt tréfás! Közbeszólás a Jobbik soraiból: A tiétek sem tréfás különösebben!), Törökországban újságírók sokasága van börtönben megalapozatlanul. Az alkotmánybíróság megállapította már több újságíró, bíró, ügyvéd jogellenes börtönben létét, a jogellenes eljárást, és ezzel ellentétben a török kormány a mai napig is ártatlan emberek sokaságát tartja börtönben. Ha egy demokrata ember még ha egy egyezmény kapcsán is nem szólal fel azok ellen a viszonyok ellen, amelyek Törökországban lehetségesek, akkor az az ember nem demokrata.
Hangsúlyozni kívánom: Törökország népét nagyon is becsüljük és nagyon is tiszteljük. Törökország népe elképesztő áldozatokat hoz azért, hogy Európa déli tengerét védje, a déli tengerhez bármikor is érkező, támadó jellegű vagy beavatkozni óhajtó tevékenységeket elhárít, Törökország népe nagyon nagy áldozatot hoz azért, ahol geopolitikailag van.
(19.10)
Törökország népe elképesztő áldozatokat hoz azért, hogy Törökország el tudja viselni 2 millió menekült ott élését immár évtizedes távlatban. Törökország népe azt érdemli, hogy mi megköszönjük és rendkívüli módon tiszteljük őket ezért a tevékenységükért.
De el kell választani Törökország népét a török kormánytól, ahol egy autokratikus rendszer épült ki, ahol gyakorlatilag mindenki veszélyes, aki elmondja a véleményét. Ezért történhet meg az Törökországban, a török néppel is megtéve, hogy nemzetközi bírót ítélnek el terrorizmus vádjával úgy, hogy a teljes nemzetközi bírói szervezeti rendszer és a humanitárius szervezetek tiltakoztak ellene. Fogvatartottakat kínoznak és megerőszakolnak, férfiakat is, nőket is; nem engedik be a nemzetközi megfigyelőket, hogy találkozhassanak a fogvatartottakkal vagy az ő képviselőikkel. Amerikai lelkészt vádolnak azzal, hogy a terrorizmust segíti, amikor ő egyszerű keresztény lelkészként végzi a munkáját és terjeszti a szeretetet.
Azt szeretném ezzel mondani, képviselőtársaim, hogy nagyon meg kell fontolni azt, még ha nagyon is fontos számunkra, hogy a nemzetközi viszonyrendszerben együttműködjünk akár szövetségeseinkkel is. De ez a törvényjavaslat valami másról szól, mint ami a tartalma. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés