DR. SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2019. február 28-án tartott ülésén megtárgyalta a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról szóló T/2939/11. számú törvényjavaslatát. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság 23 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A köztársasági elnök 2018. december 7-én az Országgyűlés elnökének küldött levelében az észrevételei közlésével a törvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlés számára. A Törvényalkotási bizottság önálló módosító indítványában az észrevételeket átvezette, megerősített garanciális szabályokat fektetett le, ezáltal a tervezet több biztosítékot nyújt arra, hogy ne lehessen szűkítően értelmezni azokat a tárgyköröket, amelyeket törvényben kell szabályozni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottakra tekintettel kérem önöket, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

(11.10)

Forrás: parlament.hu