DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Olyan választókerület képviselője vagyok, ahol északi szomszédom a Felvidék, keleti szomszédom Kárpátalja, a délkeleti szomszédom pedig a Partium. Nincs még olyan választókerület az országban, amelyik, ha úgy tetszik, a Trianon utáni időszakban ‑ ha lehet így mondani ‑ három országgal határos.

(18.00)

Tehát 30 kilométerre élek hat határátkelőhelytől. Tehát pontosan tudom azt, hogy nagyon alaptalan az a megfogalmazás, amit a Jobbik képviselője mondott, hogy 2010-ben talán közelebb voltunk a nemzeti összetartozáshoz, mint most. (Z. Kárpát Dániel: Hol az autonómia?) Azért nem igaz, mert nézzék meg, mennyi programot csináltunk! A 2010-es legfontosabb szavazásunk a nemzeti összetartozás…

Forrás: parlament.hu