DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Varga Judit miniszter asszony a legutóbbi luxembourgi Miniszterek Tanácsa ülése után nyilatkozta, hogy Magyarország számára elfogadhatatlan az Unió soros finn elnökségének a költségvetésterve. Amikor a finnek júliusban átvették a Tanács vezetését, nemcsak mi, magyarok, hanem az Unió országainak jelentős hányada kérte az elnökséget, hogy a benyújtandó uniós hétéves költségvetési javaslatban növeljék a kohézióra szánt összeget. Azóta sajnos kiderült, hogy ők ezzel szemben nemcsak hogy mellőzték az ez irányú kéréseinket, hanem eleve csökkentették a kohéziós alapot. Ezzel a javaslattal, úgy vélem, bizonyították, hogy a Tanács elnökeként képtelenek az objektivitásra. Egyenesen azt sugallták felénk, hogy az Unión belüli kelet-nyugati gazdasági törésvonalakkal nem kívánnak foglalkozni. Sőt, tisztelt államtitkár úr, azt látjuk, hogy a finnek a Kohéziós Alap egy jelentős részét átcsoportosítanák az Európába érkező migránsok integrációjára.

Kérdezem én tisztelettel, akkor valójában a finn elnökségnek mi a prioritása: a fejlődő európai régiók és országok helyett, ahogyan a lisszaboni szerződés szerinti célja lenne a kohéziós politikának, most az idegen kontinensről érkezett bevándorlókat kívánják támogatni? Úgy hiszem, hogy ahogy a menekültkvóták ügyében is, most is tanúi lehetünk annak, hogyan próbálnak ráerőltetni az Unió országaira egy ideológiai alapú állásfoglalást a migráció mellett. Jogállamiság? Demokrácia? A sajtószabadság és az alkotmányosság? Itt, Magyarországon, itt, Közép-Európában ez már becsületbeli ügy. Ma már sajnos ez nem jogi kategória, hanem sokak kezében Nyugaton egy politikai játékszer. Ezért is visszautasítjuk, hogy a balliberális bevándorláspárti erők egyfajta politikai fegyverként használják e fogalmakat anélkül, hogy bármilyen objektív mércéhez kellene tartaniuk magukat.

Tisztelt Államtitkár Úr! A finnek által benyújtott új költségvetési javaslat és benne a kohéziós alap csökkentése jelentősen hátráltatná a valódi európai integrációt, miközben a bevándorlás támogatására jelentős összegeket fordítana.

Kérdezem államtitkár urat, hogy meddig fenyegetheti még ilyen eszközökkel Magyarországot és a V4-eket Brüsszel. Úgy vélem, hogy a javaslat így, a jelenlegi formájában számunkra elfogadhatatlan. Bízom benne, hogy sor kerül annak mihamarabbi újratárgyalására. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu