KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Pénzügyminisztérium Várba költözésének a költsége a tervezett 26 milliárdról most már majdnem a duplájára, 47,5 milliárdra rúghat. Összességében a kormányzati negyed kialakítása több mint 200 milliárdba fáj az adófizetőknek. Tehát miközben a kórházakba a betegek viszik a gyógyszereket, a különböző felszereléseket, miközben az állami dolgozók, pedagógusok, rendőrök, tűzoltók azért túlóráznak, hogy rendesen meg tudjanak élni, aközben a kormány a Várban urizál, Gundel-reggelit eszik.

De ha a városüzemeltetésről beszélünk, akkor a 47 milliárd a tízszerese annak, amit mondjuk, Budapest egy évben fővárosi közparkok fenntartására költ. Az összes közparkunk ragyoghatna, csilloghatna. Ráadásul a Pénzügyminisztérium állományának mindössze a fele fog itt dolgozni, tehát nem szabadul föl más épület, s logisztikailag is problémás lesz egy kettészakított minisztérium. Az építkezés már most megnehezíti a Vár életét, az itt dolgozó ezer ember forgalma pedig nagy közlekedési kihívást fog jelenteni. Tehát amellett, hogy elég drága ez az urizálás, a Vár kulturális, turisztikai és közösségi funkciója mellé még kormányzati funkciót is kap, így állandó konfliktusokhoz fog vezetni ez a jövőben.

Kérdéseim tehát: mennyibe fog még az urizálás kerülni az adófizetőknek? Mit terveznek még a Várban építeni? És ahogy a miniszterelnök kijelentette, hogy a főváros vezetésének támogatása nélkül nem épülhet meg semmi, ugyanez az elv érvényes‑e a kormányzati negyedre is, azaz a kormány egyeztetni fog‑e a fővárossal, illetve az új I. kerületi polgármesterrel például a Pénzügyminisztérium odatelepítéséről is? Köszönöm a válaszát. (Taps a Párbeszéd és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu