DR. GURMAI ZITA (MSZP): Nem nyugtatott meg a válasza, államtitkár úr, mert ez a javaslat ugyanis pontatlanul fogalmaz, és nincs összehangolva a vonatkozó egészségügyi tárgyú törvényekkel sem. Nyilvánvalóan ez a hanyagság pedig azt a gyanút veti fel, hogy ez nem véletlen, hanem szándékos. Úgyhogy úgy vélem, elengedhetetlen annak a pontosítása, hogy a háziorvos milyen körülmények között küldheti a betegét magánkórházi ellátásra. Azt gondolom, a tartósan betöltetlen háziorvosi és fogorvosi körzetek 85 százaléka a Fidesz kormányzása alatt üresedett meg, tehát mindenféleképpen úgy gondolom, hogy önök tették fizetőképessé az egészségügyet, hiszen a magán-gyógyszerkiadások egy főre lebontva mára már meghaladják az állami kiadásokat.

Azt javaslom, hogy ne tetézzük az eddigi hibákat egy újabb bűntettel. Nagyon kérem, hogy gondolják át ezt a javaslatot, mert a háziorvosok által rendelt vizsgálatok fizetőssé tétele elfogadhatatlan. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu