ARATÓ GERGELY (DK): Különösebben nem vagyok érzékeny arra, hogy milyen stílusban beszélgetnek egymással a parlamenti képviselők, őszintén szólva; ha már itt a régi emlékeket idéztük az imént, és a 2015-ös parlamenti időszakot: egy ideig én ott ültem szemben, akkor ott volt az Oktatási Minisztérium helye, mögöttem Orbán Viktor frakcióvezető úr, bocsánat, akkor éppen nem volt az, pártelnök úr ült, meg a fideszes kemény mag, és folyamatosan üvöltöztek a fülembe, miközben beszéltem. De szerintem ez beletartozik a parlamenti munkába.
Azért azt csöndben jelzem Böröcz képviselő úrnak, tudom, nincs jelentősége, és nem is akarom az ön szólásszabadságát korlátozni ebben a dologban: van különbség aközött, hogy a képviselők talán kicsit indulatosak, és közbekiabálnak valamit, vagy van különbség aközött, hogy sarkosan fogalmazzák meg a véleményüket egy vitában a másik politikai nézeteiről, és a kimondott személyes gyalázkodás azért ezen egy picit túlmegy.
(5.20)
De ezt mindenkinek a jó ízlésére bízom. Ezért is kértem szót tulajdonképpen, mert ezt szerettem volna elmondani, hogy az a különbség ebben a kérdésben alapvetően a kormány és az ellenzék álláspontja között, hogy önök azt gondolják, jogukban áll meghatározni azt, hogy mi a helyes, mi a jó, mi az, ami az önök fülét sérti, mi az, ami nem. (Böröcz László felé fordulva:) Hiába rázza a fejét, tisztelt képviselőtársam, ebben a vitában számos alkalommal önök elmondták, hogy az ellenzék viselkedése ilyen meg olyan módon nem tetszik önöknek. Én ezt tudomásul veszem, azt megköszönöm, hogy aggódnak amiatt, hogy a társadalomnak tetszik‑e akár az én viselkedésem, ha már Kocsis Máté frakcióvezető úr rendszeresen velem is példálózik a sajtóban, még ha annyira messzire nem is megy, mint Tordai képviselő úr ügyében. Még nekem is sokat kell dolgoznom.
A lényeg mégiscsak az, hogy ez nem az önök dolga. Nem az önök dolga, hogy eldöntsék, egy másik képviselő mit mond, hogyan mond. Majd a választók megítélik alkalomadtán.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés