DR. OLÁH LAJOS (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az amerikai és a brazil elnökökkel együtt önök is azon kevesek közé tartoznak, akik tagadják, hogy klímavészhelyzet van. Magyarországon statisztikailag nincs rossz helyzet a károsanyag-kibocsátás tekintetében, mert a viszonyítási pont éppen az az időszak, amikor az elavult és korszerűtlen gyárak tömegét zárták be a rendszerváltozás után, egyebekben önök mindent megtesznek azért, hogy a helyzet súlyosbodjék.
Magyarországon már nincs környezetvédelmi minisztérium, és felszámolták a zöldombudsman intézményét is, különadóval sújtják a napelemeket, ellehetetlenítik a szélerőművek alkalmazását, visszavásárolják Mészáros Lőrinctől a veszteséges és súlyosan környezetszennyező Mátrai Erőművet, csak hogy be ne kelljen zárni. Megkísérelték más célra fordítani a lakóházak energiatakarékossá alakítására szánt uniós forrásokat, és az Európai Tanácsban megvétózták a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló kezdeményezést. Mindezt pedig nem ellensúlyozza, hogy a köztársasági elnök néha felszólal egy-egy környezetvédelmi konferencián, és pontyokkal a kezében fotózkodik.
Figyelmen kívül hagyták azt a javaslatomat is, hogy az alaptanterv térjen ki a klímaváltozással kapcsolatos ismeretekre. Szerencsére a fiatalok, akiknek a jövőjéről van szó, enélkül is aktívak. Tömegesen készülnek részt venni a pénteki klímatüntetésen, és erre kívánom biztatni azokat is, akik még nem döntöttek: péntek 12-15 óra között a Batthyány téren és a Kossuth téren lehet a klímatüntetésen részt venni. Mindazonáltal sokkal több alapvető ismeretre volna szükségük ahhoz, hogy hatékony lépéseket tudjanak tenni a klímakatasztrófa elleni küzdelemben fiatalként és később felnőttkorban is.
Kérdezem államtitkár urat: hajlandóak‑e végre a környezeti nevelésnek a helyzet súlyossága által megkövetelt helyet biztosítani a közoktatás rendszerében? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a DK soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés