BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Természetesen elfogadom a választ, hiszen rendkívül fontos az, hogy a közéletbe vetett bizalom és a közszolgáltatásba vetett közbizalom megerősödhessen Magyarországon. Ehhez egészen biztos, hogy nem járult hozzá ez az ügy, hiszen, ha pontosan megnézzük, hogy mi történt, a vád szerint, ha a vádból indulunk ki, akkor a Szeviép-ügyben vádlottak több száz millió vagy akár több milliárd forintot loptak ki a cégből, a csődközeli cégből, mielőtt csődbe ment volna a cég. Ezáltal több mint 300 családot, legalább 300 családot tettek tönkre. És ebből a pénzből a mai napig egyébként luxus életvitelt folytatnak.

A másik része a történetnek pedig szintén az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat rengeti meg, amikor másodfokon kiderül az, hogy az eljáró bírók jó része nem jelenti be azt a tényt, hogy egyébként az ő családtagjai gyakorlatilag pénzügyi kapcsolatban állnak az önkormányzattal. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu