137 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs ilyen ügy. ‑ Karácsony Gergely egy hónappal ezelőtt ezzel a mondattal próbálta elkenni a Városháza eladásának tervét. Aztán mégiscsak kiderült, hogy elkészült erről egy tanulmány, és nemhogy el…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. november 4-én tartott ülésén megtárgyalta a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes jogszabá…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Hát, sok minden elhangzott, amire érdemes lenne reagálni. Egy dolgot szeretnék leszögezni. Z. Kárpát képviselő úr azt mondta, hogy sajnál engem, mert érzi, hogy kellemetlen nekem. Nekem soha nem kellemetlen, ha az állampolgárokért ke…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor érdemes tényleg néhány dologra reagálni, mert van némi félreértés. Hogy az önkormányzati autonómia fontos lenne vagy sem? Nyilván az önkormányzati autonómia fontos. Az önkormányzatoknak egyébként ‑ és…
I/17456 Meg tudjuk védeni a rezsicsökkentést?
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A napjainkban Európát sújtó rezsi- és energiaválságban Brüsszel felelőssége egyértelmű, az Európai Bizottság Timmermans biztossal az élen a gépkocsi- és lakástulajdonosokat akarja megadóztatni,…
I/17456 Meg tudjuk védeni a rezsicsökkentést?
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Igen, köszönöm szépen, elnök úr, elfogadom a választ. Annyival egészíteném ki, hogy valóban a tények beszélnek. Míg 2010 előtt Magyarországon volt az Európai Unión belül az egyik legmagasabb az áram és a gáz ára, ma az Európai Unión belül Magyarországon az egyik legalacsonyab…
A/17494 Megengedhető-e, hogy egy műemléki védelem alatt álló épület eladásából gazdagodjon a Főváros és a baloldali vezetéshez kötődő üzleti körök?
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Igen, elfogadom.
A/17494 Megengedhető-e, hogy egy műemléki védelem alatt álló épület eladásából gazdagodjon a Főváros és a baloldali vezetéshez kötődő üzleti körök?
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én a baloldali képviselőtársaim helyében most csendben maradnék, mert azért van egy gyönyörű sztori, amit önök itt műveltek 2002 és 2010 között, ráadásul az a Gyurcsány Ferenc művelte, aki az önök vezére a mai napig (Dr. Szakács Lász…
I/17293 Hogyan védi meg a magyar kormány a rezsicsökkentés eredményeit?
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nemcsak beszél a klíma és a természet védelméről, hanem tesz is érte, ezt mutatja a klíma- és természetvédelmi akcióterv elfogadása és annak végrehajtása is, hiszen a célunk az,…
I/17293 Hogyan védi meg a magyar kormány a rezsicsökkentés eredményeit?
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen elfogadom a választ. Azzal kiegészíteném, hogy valóban az az egyik legnagyobb probléma, hogy ha az elmúlt években a baloldal által javasolt irányt választotta volna a kormány a rezsicsökkentés helyett, akkor ma…
Napirend előtti felszólalások
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig meglepődöm, amikor az ellenzéki képviselőtársaim a szeretetről beszélnek, hogy ők a szeretet nyelvén beszélnek hozzánk, és ez valami egész furcsa „vonatként” szembejön itt az ülésteremb…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. június 10-én tartott ülésén megtárgyalta a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó eg…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mást vártam, hogy őszinte legyek, főleg, hogy állítólag Csárdi képviselő úr a Budapest 1. választókörzetnek a képviselője, aki azt mondta, felírtam, hogy ez a törvényjavaslat, amely körülbelül 1500 családot…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! E törvény célja, amely az elmúlt hetekben sok szempontból a figyelem középpontjába került, gyakorlatilag az, hogy Magyarországon a bérlakásban élők, az önkormányzati és állami bér…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallom, hogy Csárdi képviselő úr hangos a padsorokban, nyilván majd el fogja tudni mondani az észrevételeit a saját vezérszónoki körében, de fel szeretném tenni a kérdést: hol volt Csá…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sok minden elhangzott itt. Megpróbálok néhány dologra reagálni, mert szerintem némi félreértés azért van. Én azt megértem, hogy Z. Kárpát képviselő úr végül is egy korábbi szélsőjobbos identitásszakértőből egy szélsőbalos inga…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azért gyorsan valamit tisztázzunk! Kárpótlásról beszélt képviselő asszony (Vadai Ágnes telefonál.), csak nyugodtan. Én beszéltem több száz érintettel, akik egyébként műemlék lakásokban érintettek. Több mint ötszázan töltötték ki…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Varga képviselő úr elment… Svédországot összehasonlítani Magyarországgal, hogy a lakásállomány hogy néz ki ‑ azt a Svédországot, amelyik egy ilyen negyvenéves kommunizmust nem élt meg, ezzel ellentétben mi…
Napirend előtti felszólalások
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva itt a napirend előtti hozzászólásokat, főleg Tordai Bence képviselő úrét, illetve Varju László képviselő úrét, azért az ember elgondolkodik azon, hogy hogy lehet ennyi szándékos csúsztatást és haz…
Napirend előtti felszólalások
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma is érdemes volt felkelni, hiszen megtudtuk, hogy Brenner Koloman képviselőtársunk értelmiségi, méghozzá baloldali értelmiségi, és a kedvence a Klubrádió. Hosszú menetelés volt ez, de végül révbe ért a képviselő…
T/13928 Az országgyűlési képviselőcsoport által nyújtható támogatásról szóló 2020. évi XXVII. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): A végén!
T/13928 Az országgyűlési képviselőcsoport által nyújtható támogatásról szóló 2020. évi XXVII. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Keresztes Lóránt képviselőtársam nem éppen a törvényjavaslatról beszélt, hanem egészen más témát hozott ide, ezért csak nagyon röviden reagálnék erre. Alapvetően a törvénymódosítás célja az, mint már elhang…
Napirend előtti felszólalások
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A koronavírus-világjárvány lassan egy éve szedi áldozatait, és okoz rengeteg kárt és szenvedést Magyarországnak és a magyar embereknek. A legfájóbb szeretteink és honfitársaink elvesztése, de…
T/13928 Az országgyűlési képviselőcsoport által nyújtható támogatásról szóló 2020. évi XXVII. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat annak a tavasszal elfogadott törvénynek a módosítása, amely arról szólt, hogy az országgyűlési képviselőcsoportok adhassanak támogatást a megtaka…
T/13928 Az országgyűlési képviselőcsoport által nyújtható támogatásról szóló 2020. évi XXVII. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem mennék bele abba a vitába, amit a képviselő úr az előbb megnyitott, azt viszont örömmel konstatáltam, hogy alapvetően mindenki támogatja ezt a törvényjavaslatot. Ahogy elmondtam, ez arról szólna, hog…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Varga képviselő urat hallgatni mindig… ‑ öröm? Nem is tudom. (Varga Zoltán közbeszól.) Az az igazság, hogy ezt a típusú hozzáállást, hogy önök el fognak tűnni, önöknek nincs itt helye, maguk nem demokraták, ezeket…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ígérem, hogy megpróbálok rövid lenni. Nem akartam még egyszer hozzászólni, de képviselő asszonynak… ‑ van egy ideológiai alapvető különbség, úgy tűnik, a gondolkodásmódunkban. (Potocskáné Kőrösi Anita: Hála istennek!) Egyrészt azt kijelente…
T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Ígérem, rövid leszek, és nem kívánok többet felszólalni, de képviselő asszonynak ezt a szándékos piti csúsztatását, amit itt az előbb művelt, szeretném helyre tenni. Őszintén szólva, gyerekkorom óta sokszor le szoktam járni a Balatonra, de Hoffman…
T/13474 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
BÖRÖCZ LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közbeszerzésekről törvényt a magyar Országgyűlés a közpénzek hatékony felhasználásának átláthatósága és nyilvános ellenőrizhetőségének biztosítása, to…
A/13524 Megengedhető-e, hogy a baloldal vezetője állami tisztviselőket fenyegessen?
BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a minap egyértelmű kijelentést tett a víziójáról, hogy mi fog történni akkor, ha 2022-ben, ne adj’ isten, a baloldal nyeri meg a választásokat.…