BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat annak a tavasszal elfogadott törvénynek a módosítása, amely arról szólt, hogy az országgyűlési képviselőcsoportok adhassanak támogatást a megtakarításaik terhére a pártjaiknak.
Erre azért volt szükség, azért kezdeményeztük akkoriban, a tavaszi ülésszak alatt, hiszen szerettük volna erősíteni a pártok társadalmi szerepvállalását. Nagyon sok pártaktivista segített az időseknek, a rászorulóknak a rendkívüli járványhelyzetben. A mostani módosítási javaslatunknak is az a lényege és értelme, hogy az eredeti törvényben szereplő december 31-ei határidőt egy évvel meghosszabbítsuk, hiszen láthatóan a járványhelyzet a jövő év elején még egészen biztosan velünk lesz sajnálatos módon. Egyébként a Fidesz, a Fidelitas és a KDNP aktivistái is jelenleg is segítik az időseket. Per pillanat éppen a 65 év feletti idős támogatóinkat hívjuk fel és kérdezzük meg, hogy szükségük van‑e bárminemű segítségre, és az aktivistáink továbbra is szeretnék segíteni a rászorulókat.
Nagyon röviden, maga a módosítás is nagyon rövid, csak a határidőt tolnánk ki egy évvel. Arra szeretném kérni a tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés