BÖRÖCZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. június 10-én tartott ülésén megtárgyalta a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló T/16223. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-ának alapján 23 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Ház! A javaslat több ezer bérlőt és családját érinti, akiknek megszűnhet ez által a lehetőség által az a lakhatási bizonytalansága, ami tulajdonképpen harminc éve fennáll, hiszen a ’93-94-es lakásprivatizáció során, amikor mindenki más megvehette a lakását, ezek a bérlők, az ezekben a lakásokban élő bérlők nem vásárolhatták meg a tanácsi lakásukat. A módosító javaslat a világörökségi területekre vonatkozna, az itt lévő, ilyen típusú lakásokra, illetve bérlőkre vonatkozna, hiszen ezen a területen jelentkezik koncentráltan ez a probléma. Így kérem a tisztelt Házat, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu