DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt mindannyian láttuk, hogy az Európai Uniót készületlenül érte a járvány. Viszont, ahogy Rétvári Bence államtitkár úr említette, Magyarország a kezdetektől fogva nyomon követte és alkalmazta az Egészségügyi Világszervezet előrejelzéseit és ajánlásait, és ennek köszönhetően az első intézkedést január 25-én hoztuk meg, és a védekezésért felelős operatív törzs pedig már egy héttel később, 31-én megalakult. És ezzel szemben mit látunk az Európai Unióban? Az EU járványügyi hivatala ugyanezen a napon, tehát január 31-én kiadott jelentésében úgy értékelt ‑ idézem -: „Az Unió területén az emberről emberre történő átvitel valószínűsége nagyon alacsony vagy alacsony.” Ha erre az EU-s hivatalra hallgattunk volna, tisztelt államtitkár úr, most nagyon nagy bajban lennénk. Úgy látszik, hogy ebben az esetben is a saját magunk erejéből kell megoldani ezt a kihívást, mint a migrációs válságot tettük 2015-ben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés