SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném elmondani önöknek azt, hogy azért tudunk segíteni a határon túlon, és azért tudunk segíteni néhány nehéz helyzetbe került szomszédos országnak, illetve nyugat-balkáni országnak, mert egyrészt működik a légi híd Kína és Magyarország között, másrészt pedig, mert egy importált gépsornak köszönhetően már mi magunk is tudunk maszkot gyártani, ezért megadatik nekünk az a lehetőség, hogy másokon is tudunk segíteni.

Ugyanakkor itt szeretném elmondani azt is, hogy nemcsak mi segítünk, hanem nekünk is segítenek. Bár a tőlünk segítséget kérő országok listája kétségtelenül hosszabb, de van egy nekünk segítséget nyújtó országok listája is. Kínából a megrendelt termékeken felül adományként sok tízezer darab védekezéshez szükséges eszközt kaptunk. Törökország engedélyezte 8 tonna ‑ maszkok gyártásához szükséges ‑ alapanyag exportját. Üzbegisztánból eddig kaptunk 150 ezer maszkot adományként, a mai napon pedig újabb 500 ezer érkezik este Bakun keresztül, és az azerbajdzsáni kormány is küldött már nekünk segítséget a védekezéshez. Fontosnak tartom leszögezni tehát, hogy mind Kínából, mind a Türk Tanács tagországaitól kaptunk támogatást. Ez fontos konzekvenciaként kell majd, hogy szerepeljen akkor, amikor ‑ egy előbbi hozzászólásra visszautalva ‑ a politikai és a gazdasági konzekvenciáit vonjuk le ennek a válságnak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu