SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a vitában elhangzott hozzászólásokat. Annyival szeretnék csak reagálni rá, hogy jogharmonizációról van szó. Felmerült, hogy miért hozzuk ezt a törvényt most ide. Ezt azért nem értem, mert olyan képviselő úr részéről merült fel, aki maga is dolgozott az államigazgatásban, és tudja, hogy a jogharmonizáció nem szabadon választott feladat, hanem kötelező. Azt egész egyszerűen a kormánynak be kell nyújtani az Országgyűlés elé, az Európai Bizottság elvárja, hogy ezeket a joganyagokat átültessük. Tehát ez az oka, hogy ez most a tisztelt Országgyűlés előtt van. Államtitkár-kollégám, azt remélem, megválaszolta a kérdést. Én erre nem térnék ki. Az Európai Bizottság kérésére kellett pontosítani a fogalmat.

Itt, úgy látszik, eljutottunk a korlátaimig, mert én nem tudom jobban elmagyarázni azt, hogy ha az atomenergia-hatóságnak szüksége van adatokra, akkor azokat meg kell hogy kapja. Ennél jobban ezt nem tudom elmondani.

Köszönöm szépen a vitában elhangzott pozitív és konstruktív érveket. Szerintem képviselő úrral még sokat fogunk erről a kérdésről vitatkozni más körülmények között is, és kérem, hogy a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjenek majd. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu