DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Május 5-ei az a körlevél, amelyben a tiszti főorvos asszony elrendelte, hogy azon sorrend mentén, amit az előbb ismertettem önnek, elkezdjék a teszteléseket ezekben az intézményekben.

6 milliárd forint az az összeg, amit idén a kormány a fővárosi idősotthonok fenntartására ad a Fővárosi Önkormányzatnak, és ezt úgy sikerült felhasználnia a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a fertőzöttek több mint fele fővárosi fenntartású idősotthonokban él, és az elhunytak háromnegyede is fővárosi intézményekből került ki. Ebből látszódik, hogy nem lépett megfelelő időben a főváros mint fenntartó, és utólag próbálja magyarázni a bizonyítványát, szemben azzal, ami Magyarországról általánosságban elmondható, hogy az egyik legsikeresebben védekező ország az európai országok között. Budapestnél viszont rosszabb eredményt talán csak öt főváros tud Európában felmutatni.

Amit tehát a WHO mondott: az eredmények azt mutatják, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges; és elmondja, hogy a WHO ajánlásához képest még nagyobb arányban is végzik ezeket a teszteket a magyar hatóságok. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu