DR. SZŰCS LAJOS, a Költségvetési bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget. Még egyszer el kell mondani, hogy furcsa helyzetben vagyunk, hiszen mivel parlamenti jogképessége az NMHH-nak nincs, ezért a Költségvetési bizottság, aki az előterjesztője ennek a mai törvényjavaslatnak.
Az a furcsa helyzet volt, hogy a Költségvetési bizottság elnöke volt az egyik leginkább ellenzője ennek a történetnek, és egy másik Költségvetési bizottsági tag is megszólalt a mai napon.
Gyakorlatilag azonban azt kell elmondanunk, ami a Kulturális bizottsági ülésen is történt ‑ amelyik a részletes vitát lefolytatta ‑, hogy nem volt egyetlenegy módosító javaslat sem, és amikor a képviselő asszony arról kérdezte és a képviselő úr, elnök úr arról kérdezte az NMHH jelen lévő tagjait, ami nem szorosan, sőt egyáltalán nem szorosan kapcsolódik a törvényjavaslathoz, ezért ők nyilván nagyon helyesen azt mondták, hogy mivel ők nem politikusok, ezért a köztisztviselői státusukhoz kapcsolódva nem válaszolhatnak ezekre a kérdésekre.
Ennek a javaslatnak elsősorban az a célja, hogy a megváltozott helyzethez igazítsuk hozzá az NMHH költségvetését. Megszűnt a Filmalap, ennek a költségvetési elrendezése történik meg ebben a törvényben; illetve az NMHH az MTVA részére olyan fejlesztési lehetőségeket biztosít, ami elsősorban bérjellegű fejlesztéseket, másrészt pedig technikai jellegű fejlesztéseket tesz lehetővé majd az MTVA-nál.
Semmilyen szó nincs ebben a törvényben Klubrádióról, médiaszabadságról, sajtószabadságról, ez egy technikai jellegű törvényjavaslat. Kérem, hogy a tisztelt képviselőtársaim is ennek megfelelően értékeljék ezt a javaslatot, és a holnapi szavazáson pedig lehetőleg a szavazatukkal támogassák. Köszönöm a figyelmet, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés