DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Ház! Képviselő úr, akkor mondjon nekem még egy miniszterelnököt Gyurcsány Ferencen, a Gyurcsány-Bajnai korszakon kívül, aki Magyarországon az egészségügyben dolgozó orvosok és az egészségügyben dolgozó ápolók fizetését csökkentette! Mondjon rajtuk kívül még egy magyar politikust, aki az egészségügyben csökkentette a béreket! Nem tud mondani.

Az ön pártelnöke, az önök miniszterelnök-jelöltje, vagy akinek a felesége lesz az önök miniszterelnök-jelöltje, az egyetlenegy olyan ember, aki nemhogy nem tett rendet a magyar egészségügyben, hanem rombolt. Amit lehetett, privatizálni akart, amit lehetett, fizetőssé akart tenni, és ami pénzt ki lehetett vonni legfőképp a bérekből, azt elvonta ezekből a bérekből. Ez volt az önök egészségügyi programja.

Tisztelt Képviselő Úr! Nézze meg, hogy ha a számoknak hisz, hogy Magyarországon harmadannyi embert hunyt el (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) százezer lakosra vetítve a járványban, mint Kanadában, Romániában, vagy negyedannyi, mint mondjuk, Hollandiában, vagy hetedannyi, mint Svédországban; azt hiszem, ez eredményes magyar védekezés volt. Reméljük, együtt újra sikerülhet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu