KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az ön korábbi munkássága alapján ez a megállapítása vagy ez a hozzászólása nem egy megalapozott hozzászólás, hiszen ön sem gondolja komolyan, hogy az megfelel a valóságnak.
Hadd mondjak egy nagy különbséget. 2010-ben az önkormányzatok olyan helyzetben voltak, hogy egy adósságátvállalási csomagot ‑ ahogy mondtam, 1400 milliárd forintot ‑ kellett átvállalni. 2010-ben Budapest Főváros Önkormányzata több száz milliárd forintos adósságot hagyott az új vezetésre, Tarlós Istvánra, most pedig, amikor 2019. október 13-át követően átvette az új fővárosi főpolgármester a város vezetését, akkor több mint 165 milliárd forint plusszal vette át. Ez a különbség önök között és közöttünk.
Azt mondják a választópolgárok egyébként, hogy a baloldal rontani tud, a jobboldal, a Fidesz pedig építeni tud. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez a különbség köztünk, tisztelt képviselő úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés