ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Jó reggelt kívánok! Szeretettel köszöntöm valamennyi képviselőtársamat és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai munkánkat.

Az Országgyűlés őszi 1. rendkívüli ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek a segítségemre.

Tájékoztatom önöket, hogy a kormány, az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a mai napra. A levelet és annak mellékletét a honlapon valamennyien megismerhettük, nemcsak mi, hanem az érdeklődők is.

Most napirend előtti felszólalások következnek. „Aktuális ügyekről” címmel a Párbeszéd képviselőcsoportjából Szabó Timea frakcióvezető asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, frakcióvezető asszony, öné a szó.

Forrás: parlament.hu