Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kellő visszafogottsággal, L. Simon képviselőtársam: a stílus maga az ember. (Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Így van.) Én azzal kezdtem az első felszólalásomat, hogy az ön szakmai munkásságának mely részeit tisztelem, és igyekeztem közös pontokat keresni, adott esetben parlamentáris szinten is, ötpárti szinten. Ehhez képest ön blődségnek nevezi azt, amit a szakmából a számok szintjén kiemeltem. Kérem, ha ezt blődségnek tartja, a számok szintjén próbálja megcáfolni; én konkrét számokat mondok önnek még akkor is, ha úgy tesz, mintha nem figyelne ide. A munkabérek kipótlása tekintetében az összes mértékadó piaci cég, amely becslésekkel foglalkozik, arra jutott, hogy a tavaszi időszakban, a lezárásokat követően önök a kieső munkabérek 15-20 százalékát voltak képesek kipótolni Magyarországon. Ezzel szemben áll az én koncepcióm, amely 80 százalékot pótolt volna ki, és megjelöltük ennek a forrásait is. Kérem, hogy ezt a 15-20 százaléknyi kiesőmunkabér-kipótlást értékelje szakmai szemmel; én úgy látom, hogy ez nem elégséges.
Úgy látom, hogy nagyon sok honfitársunk elvesztette mindennapi életlehetőségeit emiatt. És úgy látom, hogy mivel őszre csak olyan programot tett le az asztalra a kormányzat, amely szelektíven, egy-két ágazatban pótolja ki a kieső bérek 50 százalékát, további munkanélküliségi spirál fog elindulni. Tudunk mi erről termékeny vitát folytatni, de ahhoz nem egy hamis kiválasztottságtudattal kell ostorozni az ellenzéket, hanem a számok szintjén kell vitatkozni. Államtitkár úrnak is mondom: lehet bátor férfiként viselkedni, gombot nyomni és a számokkal vitatkozni.
Az áfa tekintetében ugyanez a helyzet. Tudják, képviselőtársaim, hogy miért emlegetjük mi az alapvető élelmiszerek áfáját? Azért, mert a 2010 előtti időszakban helytelenül, nagyon helytelenül 25 százalékra emelték az általános forgalmi adó tipikus kulcsát.
Önök 2010-ben kormányra kerültek, és mit csináltak az áfának ezzel a kulcsával: fölemelték európai uniós rekorder 27 százalékra. És ezen 27 százalékos emelés után szelektíven, az alapvető élelmiszerek termékskálájának 6-8 százaléka esetében, képviselőtársam, 6-8 százaléka esetében valóban visszaengedték ezt 5 százalékra. De képviselőtársaimat kérdezem: fél sertést milyen gyakran szoktak önök vásárolni? Most komolyan! (Nacsa Lőrinc: Nem csak fél sertést!) Milyen gyakran mennek el fél sertést vásárolni?
Az UHT-tejnek nagyon örülök, ami pár évvel később bekövetkezett (Nacsa Lőrinc: Nem csak az UHT-tej!), de ettől még az egész termékskála tekintetében 6-8, az emelések után esetleg 10 százalékról beszélünk, zöldség-gyümölcsről például tipikusan nem.
(10.10)
Olyan alapvető fogyasztási cikkeket terhel továbbra is a 27 százalékos áfa, amelyeknél indokolt lenne a csökkentés, ezt nem tették meg.
Beszélt L. Simon képviselőtársam az önök gazdaságfilozófiájáról. Hozzám egyébként a munkaalapú társadalom víziója áll közel, én ebben hiszek gyerekkorom óta, és nem hiszem, hogy ez meg tud változni a későbbi évtizedekben. Viszont azt látom, hogy az a gazdaságpolitikai újraelosztás és a források beszedése, ami önök alatt megvalósul, mélységesen aránytalan. Elmondom, hogy miért, a számok szintjén, és rögtön megértik. A tavalyi költségvetési évben most volt zárszámadásvita nagyjából 4300 milliárd forintot fizettek be áfa gyanánt magyar állampolgárok önökhöz a költségvetésbe, 4000 milliárd fölötti összeg; személyi jövedelemadóból több mint 2000 milliárd jött be, ezt is befizették; és említette a cégek adózását most L. Simon képviselőtársam, társasági adóból 399 milliárdot terveztek, bejött nagyjából 303 milliárd. Tehát érti, egyik oldalon több mint 4000 milliárd áfa, több mint 2000 milliárd személyi jövedelemadó és törpe, 300 milliárd társasági adó. És akkor még nem is említettem a tao által kicsatornázott összegeket. Tehát elképesztő aránytalanságok fönn ebben a rendszerben. Lehetne ezt jól csinálni, de önök több mint tízszer annyit szednek be a magyar állampolgároktól áfa gyanánt, mint amennyit a nagy cégekkel együtt a kis cégek is befizetnek. Tehát elmondható, a közteherviselés felé nem mutat a multi cégek adóterhelése.
Mondtam, hogy a stílus maga az ember. Engem leginkább tényleg az az elképesztő stílus zavar, amit önök itt tanúsítanak, a röhögcsélés, a flegmázás, a folyamatos kiosztás, a baloldalizás minden esetben, az önök jobboldali ellenzéki pártja esetében is. Lehet persze bélyegeket osztani, de legalább közben próbáljanak reagálni a számokra. Ha önöknek igazuk van, akkor az általam elmondott számokat meg tudják cáfolni. Én örülök, hogy Kósa képviselőtársam ezek szerint leült a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének vezetésével, ez jó dolog. Tehát ami jó, azt ismerjük el.
Feltettem még egy konkrét kérdést önnek, és kérem, hogy a zárszóban térjen ki erre. Az Audi azért merült fel, L. Simon képviselőtársam, mert nem részlegesen pótolták ki a veszteségét, hanem rendszeresen és teljes egészében. Ez a kétmilliárd a teljes veszteséget kipótolja. Én azt kértem Kósa képviselőtársamtól, hogy mondjon három ilyen sörfőző kisüzemet konkrétan, név szerint, mert nyilván felkészülten jött a vitára, ahol a teljes veszteséget hasonlóképpen kipótolta Magyarország Kormánya. Tehát nem akarom én most itt a koncepcionális vitát egészében lefolytatni, azt szeretném látni, hogy van-e egyáltalán mutatóba ilyen.
Amikor erről beszélünk, hogy egy Audinak és más nagy cégeknek kipótolják tulajdonképpen a teljes munkabérköltséget, és ezek a cégek a közteherviselésben kevéssé vesznek részt, alig fizetnek be adót a magyar költségvetésbe, akkor nem érzik, hogy ez nehezen lenne nevezhető patrióta gazdaságpolitikának? Még egyszer mondom, hogy a több ezer milliárdos áfával, szja-val szemben egy-két száz milliárdos társasági adót tudnak felmutatni, nagyon keveset, és a társasági adó kulcsának a csökkentése is csak egy százalékban kedvezett a magyar mikro-, kis- és közepes szektornak, sokkal inkább a multi cégeknek.
Szóba került és a levezető elnök védelmében mondom, hogy csak azokat a témaköröket hozom fel, amelyek kormánypárti képviselők által említésre kerültek a hitelmoratórium mint a jelenlegi fideszes gazdaságpolitika egyik sarokköve és egyfajta sikermutatványa. Szeretném önöket szembesíteni azzal, hogy ezen tavasszal bevezetett intézkedés kicsit több mint másfél millió lehetséges igénylővel számolt, tehát nagyjából ennyi embernek tudott kedvezményt nyújtani, pontosabban, átmeneti mentességet, úgy, hogy közben azért a futamidő meghosszabbítása által az ő hitelének a költségei növekedtek. Ezt módosította Magyarország Kormánya, erről se feledkezzenek el. A módosítás után már kevesebb mint félmillió ember tudja csak igénybe venni. Tehát kevesebb mint harmadára esett vissza a lehetséges kedvezményezettek köre, pedig önök tudták, hogy horrorisztikus mértékű gazdasági válság jön.
Számomra az sem a sikeres válságkezelés jele, hogy a miniszterelnök bejelenti, hogy 800-900 milliárdos nagyságrendű külföldi hitelt vesznek. Erről, ugye, most beszélt miniszterelnök úr, talán hallották az interjúját. Azt is látják, hogy közben a Budapest-Belgrádnál egy kínai megahitel jött be az életünkbe, más irányokban szintén Keletről érkező megahitelek jelentek meg. Tehát ne kerüljünk oda, mint 2010 előtt, amikor a nemzetközi hitelek elkezdik fojtogatni a magyar gazdaságot. Én azt nem kívánom vissza, ne csinálják önök sem!
Még két apró momentumot szeretnék megosztani önökkel, ami nem azt jelzi, hogy sikeres a kormány válságkezelése. Az egyik elképesztő: influenzavakcinák körül kialakult helyzet; konkrétan az, hogy veszélyeztetett korcsoportokba tartozó személyeknek egyébként az én közvetlen környezetemben is egyszerűen nem jutott ebből a vakcinából, és nem tudják megmondani az orvosok, hogy mikor jut. Tehát önök nyáron nem voltak képesek felkészülni erre a teljesen alapvető és várható fejleményre, hogy többen fogják igényelni az influenzavakcinát, mit más időszakokban. (L. Simon László: Ez kereskedelmi törvény, nem influenza!) És sajnos az a helyzet, hogy nem jut.
És még egyszer azt is szeretném elmondani, hogy a sikerpropaganda közben és a bekiabálások közben azért egy olyan kormány ne beszéljen büszke válságkezelésről, amely a múlt héten is több tucat magyar embert engedett, járványügyi veszélyhelyzet közepén kilakoltatni az otthonából elhelyezés nélkül. Nincsen Magyarországnak még egy kormánya, mely több mint tízezer kilakoltatáshoz adta volna a nevét. Elképesztő számok ezek. Mindannyiuk személyes környezetében, tudom, hogy vannak, kell hogy legyenek fogadóórákon olyan megjelenők, akik elveszítik az otthonukat, hitelspirálba kerültek. Önök ezeket az embereket szervezett módon hagyták cserben. Nem azt kérem, hogy lássák be itt minden elképesztő hibájukat, de azt kérem, hogy amennyire legalábbis mi megpróbáljuk visszafogni magunkat a szakmai jellegű vitákon, legalább a nagy mellényből vegyenek annyiban vissza, hogy ne próbálják azt a képet festeni, mintha Magyarország sikeresen kezelné azt a gazdasági válságot, amelynek a nagyja, a neheze még előttünk van.
Együttesen, nemzeti minimum alapján lehetne és kellene kezelni ezeket, de ahhoz úgy is kell viselkedni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés