DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy most azzal kezdjem, amivel az előbb befejeztem: megköszönöm a bizottságok támogató szakmai munkáját, amivel hozzájárultak ennek az egyébként valóban vegyes tartalmú előterjesztésnek a megtárgyalásához és előterjesztéséhez. Mint mindig, mint minden ilyen esetben alapvetően szakmailag az indokolja ezeknek a területeknek az egy javaslatba, egy salátába való összevonását, hogy egy felügyelő miniszter vagy egy tárca felügyeletéhez tartoznak, tehát szakmailag így a logikus, ugyanakkor mindegyik alapjaiban ugyanahhoz a témakörhöz, az állami vagyonhoz tartozik.

A bizottsági előterjesztő képviselőtársam részletesen taglalta az előterjesztésnek, a javaslatnak a lényegét. Engedjék meg, hogy én e részben csak arra reflektáljak, ami a parlamenti tárgyalás során beterjesztett törvényjavaslat egyes elemeiről szól, így módosultak a koncesszióról szóló szakaszok pontosításával és a MotoGP magyarországi megrendezéséhez szükséges beruházások megvalósítására vonatkozó rendelkezések kisebb terjedelmű szabályozásával is; a többi ugyancsak többnyire nyelvi és jogtechnikai koherenciát teremtett meg.

Ami a kaszinókat illeti, bevallom, én is járatlan vagyok a kaszinók gyakorlatát illetően (Z. Kárpát Dániel: Ez megnyugtató!), könyv-, könyvesboltpárti vagyok, de itt engedjék meg, hogy a felvetésre azzal reagáljak, hogy a vonatkozó rendelkezések alapján, tehát az este 7 órai zárás és a reggel 5 óra között, tehát e között a két időpont között az üzemeltetésben részt vevő személyzeten kívül más nem tartózkodhat a kaszinóban, magyarul este 7-kor be kell zárnia, a nyitvatartás idejére pedig ugyanúgy vonatkoznak rá a járványügyi előírások, mint minden más, közönség által létesített helyiségre vagy tevékenységre vagy szolgáltatásra.

Mindezek alapján tisztelettel kérem a tisztelt Házat, hogy a T/13672. számú törvényjavaslatot az ahhoz benyújtott összegző módosítással együtt támogatni szíveskedjenek. Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu