HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Valóban, az ügy felháborító, már csak azért is, mert az látszik, hogy a baloldali városvezetés hónapokig húzta az időt, és a budapestiek a mai napig nem látják a szükséges számú buszokat az utakon. De kérem, nyugodjon meg mindenki, mindnyájan megnyugodhatunk, mert Karácsony Gergely megígérte, hogy kivizsgálják ezt a kínos ügyet, és ezzel a lendülettel a vizsgálat lefolytatását rábízta Tüttő Katára, aki maga is érintett az ügyben. A „kecskére a káposztát” tipikus esete.
A baloldal számos bizonyítékát adta, hogy a vírus elleni védekezésben rájuk nem lehet számítani, ez az ügy is beleillik a sorba.
Hiszen mivel is foglalkozik vírus idején a baloldal? Kamuvideót készítenek, áramot lopnak, cigit csempésznek, és még a buszbeszerzésen is baloldali vállalkozók akarnak nyerészkedni. Jó lenne, ha végre Budapest vezetése a facebookozás helyett végre megoldaná ezt az ügyet, a budapestiek is joggal ezt várják el tőlük. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés