ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Anekdotáról beszéltem, nem véletlenül, hogyha tetszett figyelni. Akkor én is hadd soroljam a tényeket! Amikor ezzel a céggel közölték a fölfüggesztésüket, akkor ez az üzenet 18 óra 47 perckor érkezett meg a kormányhivataltól ‑ egyébként 16 óra 00-ig dolgoznak ott. Aztán még egy kis érdekesség, amely megvilágítja az egész ügynek a bűzlő koncepcionalitását, ez az, hogy 6 perccel később a helyi kormánybarát hírportálon már meg is jelent egy cikk erről az egészről, tízoldalas szakanyagot küldtek, azt a tízoldalas szakanyagot, úgy látszik, 6 perc alatt feldolgozták. Éppen ezért nagy a gyanú arra, hogy az egész már előre meg volt írva.
Önök egy ügyet akartak kreálni a polgármesterrel szemben, ezzel a céggel szemben is, holott az olcsón és jól dolgozik a helyiek megelégedésére. Éppen ezért nem tudom ezt a választ elfogadni. Jó lenne leszállni az önökkel szembeszálló önkormányzatokról, politikusokról és cégekről. Köszönöm. (Taps a Jobbik, a DK és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés