DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Államtitkár Úr! Reménykedtem abban, hogy a konkrét kérdésekre ezúttal konkrét válaszokat is fog adni, ha már a marcali kórház esetében ez nem szokása, különösen annak fényében, hogy ezeket a kérdéseket már több mint egy hónappal ezelőtt leadtam az ön minisztériumában.

Tudja, én évtizedeket dolgoztam sportszervezetnél, és megtapasztaltam azt, hogy végső soron mindig mindenért az elnök a felelős. Ha tehát Szűcs Lajos tudott a Tenisz Szövetségben elkövetett csalásokról, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért kell felelősségre vonni. Látják, ezért nem szabad politikusnak sportvezetőnek lennie!

Államtitkár Úr! A magyar társadalom számára rendkívül rossz üzenet lenne, ha ezt az ügyet is eltussolnák csak azért, mert a Fidesznek roppant kellemetlen. Mivel több kérdésemre nem adott választ, nem tudhattuk meg például, hogy mennyi pénzébe fog kerülni a Tenisz Szövetség konszolidációja az adófizetőknek, azt sem tudhattuk meg, hogy tettek‑e már feljelentést Szűcs Lajossal szemben (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), ezért a válaszát, ne haragudjon, de nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki sorokból.)

Forrás: parlament.hu