DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2021. június 10-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes törvényeknek a szakképzéssel és a felnőttképzéssel összefüggő módosításáról szóló T/16204. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 28 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja a megújult szakképzési és felnőttképzési rendszer hatékonyabb működését célzó részletszabályok pontosítása, kiegészítése, amelyek a szélesebb körű feladatellátást segítik. Az előterjesztés részletesebben meghatározza a szakképző intézmények és a szakképzési centrumok gazdálkodását, költségvetését érintő szabályokat, amelyek átláthatóbbá teszik az állami tulajdon kezelésével kapcsolatos kötelezettségeket, és meghatározzák az intézmények költségvetésének tervezésére és felhasználására vonatkozó alapvető kereteket.
A javaslat törvényi szinten rögzíti, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékkal élő személyek esetében a tanulói jogviszony keretében nincs korlát meghatározva az ingyenesség tekintetében. Továbbá ezenfelül a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az új szakképzési rendszerben a szakképző intézményekben szakmát tanuló felnőttek is jogosultak legyenek diákigazolványra. Ez már egy régi kérés volt, ez most teljesülni fog a törvényjavaslat elfogadása esetén. Az előterjesztés tartalmazza, hogy 2022. július 1-jével ki lesz vezetve a szakképzési hozzájárulási rendszer, de a duális képzést vállaló szervezetek az eddigi kedvezményeket változatlan mértékben továbbra is igénybe vehetik majd. A munkát terhelő adók mértéke így 2 százalékponttal csökken, és tovább egyszerűsödik az adórendszer Magyarországon.
Tisztelt Országgyűlés! A felnőttképzést érintő módosítások közül talán a legfontosabb a képzések adminisztrációjának további csökkentése, de a javaslat rendelkezik a képzési hitelről is, amely hasonlóan a felsőoktatási hallgatói hitelhez, szabad, illetve kötött felhasználásra vehető igénybe. Ez szintén nagy segítséget jelent a szakképzésben részt vevők számára.
Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat elfogadásával lehetőség nyílik arra, hogy a szakképzés és a felnőttképzés megújult, magas színvonalú rendszere továbbra is megfelelő válaszokat tudjon adni a folyton változó gazdasági környezet kihívásaira. Kérem a tisztelt Házat, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés