DR. BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A Momentum európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin által vezetett Pannónia Nyomda Kft. és az ahhoz köthető gazdasági társaságok egymással együttműködve összesen 4,8 milliárd forint európai uniós támogatással gazdagodtak. A budapesti székhelyű Pannónia Nyomda Kft. tíz nappal a pályázati határidő lejárta előtt Vácott jelentett be fióktelepet, ugyanis csak így nyerhették el a regionális beruházási támogatást. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Cseh Katalin, az olimpiaellenes kampány egyik vezéralakja, éppen az olimpiára hivatkozva kért pályázatban európai uniós forrást.

Szécsényben is hatalmasat, közel másfél milliárd forintot kaszáltak a Cseh Katalin köré szerveződött nyomdaipari cégek, ugyanis GINOP-pályázatot nyújtottak be, amely projekt megvalósításának székhelyeként egy helyi ingatlant jelöltek meg. Mindezt azért tették, mert a kiemelten hátrányos helyzetű kistérségekre különösen magas intenzitású támogatás érkezik, így maximalizálni lehetett az európai uniós támogatás összegét. A szécsényi ingatlanon a mai napig semmilyen átalakítást nem végeztek, a beruházás megvalósításának egyelőre nyoma sincs, a megítélt támogatási összeget pedig felvették.

Mindezek alapján okkal merült fel, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott a gyanúja azzal a Cseh Katalinnal szemben, aki a jogállamiság élharcosaként naponta lándzsát tör az átlátható és egyenlő feltételekkel zajló, tisztességes gazdasági élet mellett.

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, hogy a Cseh Katalinhoz tartozó céghálózatba tartozó cégek mennyi pénzt kaphattak, és hova tűntek Cseh Katalin milliárdjai. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu