DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Mondhatnám, hogy fején találta a szöget, hiszen ennek a szervezetnek vagy bármilyen közhatalmi tevékenységnek a végső kontrollja az igazságszolgáltatás. Tehát a bírósági végrehajtókat nem véletlenül hívják bírósági végrehajtónak, mert azt jelenti, hogy az igazságszolgáltatás döntéseit hajtják végre, éppen ezért amennyiben bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor a független ügyészség az, amely ebben a kérdésben vizsgálódhat, és végül az igazságszolgáltatás vonhatja le a következményeket.

Tehát azt hiszem, ebben az ügyben működik a jogállam, teljes spektruma működik a jogállamnak, egészen a végrehajtók saját belső szervezeteitől az igazságszolgáltatásig minden gépezet beindult, és ezek a gépezetek fogják megállapítani, ezek a vizsgálatok fogják megállapítani, hogy mi történt, és amennyiben bűncselekmény történt, annak meglesz a következménye. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu