GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Teljesen egyetértünk abban, hogy mindenféleképpen sokat kell tenni annak érdekében, hogy a vidéki életmód semmilyen tekintetben ne jelentse azt, hogy a közszolgáltatások rosszabb minőségben érhetők el. Képviselő asszony felszólalása is ennek fontosságára utalt. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a mögöttünk hagyott három évben, 2019 óta 1200 kistelepülésen állt meg a lélekszámcsökkenés, ami nyilvánvalóan a „Magyar falu” program következménye. Tehát nem gondolom azt, hogy a kormány ne követne el hibákat vagy mindent tökéletesen tenne, de hogy a magyar falvakban olyan fejlesztések sorozata valósult meg ‑ tudom, hogy ennek a képviselő asszony is aktív résztvevője volt, és konstruktív volt az együttműködés e tekintetben a kormánnyal ‑, amelyekre évek vagy akár évtizedek óta vártak a települések. A „Magyar falu” programot is minden körülmények között folytatni szeretnénk. A cél az, hogy valóban a vidéki életmód (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) lehessen minden értelemben ugyanolyan színvonalas, mint amilyen szolgáltatásokkal ma egy nagyvárosban való lét jár együtt. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés