ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek. ‑ A kormánypárti frakciók képviselői nem tartózkodnak az ülésteremben.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés rendkívüli ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Vinnai Győző és Szabó Sándor jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 44 képviselő az Országgyűlésről szóló törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítéléséről szóló H/18295. számú határozati javaslat megtárgyalása érdekében. A levelet és annak mellékletét a honlapon megismerhették a képviselők és az érdeklődők is.
Először a napirend előtti felszólalásokra kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tordai Bence képviselő úr, Párbeszéd-képviselőcsoport: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés