DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igen, fenntartom, hogy a családok felelősségéről beszélni fontos, sőt továbbmegyek, elsődleges. Mi várható el egy pedagógustól? Ott ül vele szemben harminc gyerek, van 45 perce arra, hogy a szorzótáblát megtanítsa nekik, utána felad házi feladatot harminc gyermeknek, a napközis tanár ellenőrzi, hogy megcsinálták‑e a feladatot, de az igenis a szülő felelőssége, hogy ezen túlmenően ellenőrizze az ő gyerekét, hogy megtanulta‑e, és ha nem tanulta meg, akkor le kell vele ülni, meg kell vele beszélni, és segíteni kell az ő tanulását. Természetes, hogy ez a család felelőssége.
Barkóczi képviselő úr összekevert két csoportot. Én azokról beszéltem, akik önhibájukból saját magukat rekesztik ki, és nem azokról, akik fogyatékkal élnek, SNI-sek vagy bármi olyan betegségük van, ami hátráltatja őket. Hát ők önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe, és az az állam felelőssége, és nem kevésbé felháborító, ha ezt a hátrányukat nekik nem tudja kompenzálni a rendszer. Annak maximálisan híve vagyok, hogy ezeket a gyerekeket minél hatékonyabban kapcsoljuk be az oktatásba és a közösség életébe. Na, de tudja‑e képviselő úr, hogy egy diósgyőri vasgyári szakiskolában egy harmincfős osztályból az osztályfőnök ‑ akitől megkérdeztem ‑ összesen hány gyereknek ismerte meg három év alatt a szülőjét. Nos, egy harmincfős osztályban három év alatt négy gyermek szülőjével sikerült egyáltalán találkoznia. Na, ez a szülők hozzáállását mutatja.
Nagyon nehéz így közösséget építeni, nagyon nehéz így oktatni. S amikor kezdeményeztem, hogy az igazolatlan hiányzások mintájára, ha az iskola által a szülők számára szervezett eseményeken vagy azok bizonyos százalékán sem jelenik meg a szülő, akkor az iskoláztatási támogatást szintén vonjuk meg a családtól, akkor a Fidesz ezt leszavazta. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés