SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Igazgató úr, ön azt mondja, hogy ha határon belül történik pedofil-bűncselekmény, azt egyértelműen elítélik. A határon túli ügyekben pedig van kegyelem ezek szerint? Mondjuk, önöknek határon belül is van kegyelem, hiszen K. Endrét szabadon bocsátották. Egyébként Böjte Csaba magyar, a megerőszakolt gyerekek pedig, akiknek az esetében ez történt, határon túli magyar gyerekek.
És nem, nincs igaza igazgató úrnak: Kedves Szabolcs valóban börtönben van, de az az ember, aki megerőszakolta Bogár Mónikát, ma is szabadlábon van, ugyanis Böjte Csaba ‑ és itt vigyázzanak: írásban, bizonyítható módon ‑ azóta is vegzálja Bogár Mónikát, megpróbál nyomást helyezni rá, hogy vonja vissza a vallomását, miközben a hatóságok egyértelműen elmondták, hogy látszottak egészségügyi vizsgálat alapján a behatolás nyomai Mónikán.
(17.10)
És önök kitüntették Böjte Csabát, aki egyértelműen felelős, tudott ezekről a dolgokról, csak magát próbálja tisztára mosni.
Szeretném újra megkérdezni: önök továbbra is kitüntetik az ilyen embereket? Vagy válaszoljon arra, hogy tervezik‑e visszavonni Böjte Csaba kitüntetését, aki hosszú éveken keresztül tudott a gyermekek bántalmazásáról az otthonaiban. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés