RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Látjuk a Jobbik újabb identitáskeresését, ebben ez egy újabb politikai irányuk, hogy itt próbálnak valamit a közbiztonság területén mondani, de ennek a hitelessége erősen kétségbe vonható. Krízisben nem a közbiztonság van Magyarországon, képviselő úr, hanem a Jobbik.

Az ön javaslata egy kapufa, hogy így fogalmazzak, tehát a rendőrségi törvény most is lehetőséget ad arra, hogy rendőrségi szolgálati lőfegyvert a rendőr szolgálati időn kívül viselhessen. Ennek a parancsnoki engedélyezésére most is lehetőség van. (Dr. Brenner Koloman: Nem kapják meg!) Nyilván ezt meg kell indokolni, hogy ezt miért teszi. Szerintem ez így helyes is, hogy azért egy indoka kell hogy legyen, hogy miért hordja magánál a szolgálati lőfegyverét szolgálati időn kívül is, de ezt a parancsnokok engedélyezhetik ebben az esetben. Úgyhogy ami javaslattal ön élt, az a javaslat most is a gyakorlatban megvalósulhat, ha valaki erre parancsnoki engedélyt kap.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ami a közbiztonság állapotát illeti, a kormányzásunk kezdetén volt 447 ezer bűncselekmény évente ‑ 447 ezer ‑, a tavalyi évben volt 178 ezer, tisztelt képviselő úr, tehát érezhető, 60 százalékos visszaesés.

Októberben is megjelent az Ipsos felmérése. A világ országaiban megkérdezték az embereket, hogy mennyire aggódnak a bűnözés és az erőszak miatt. Svédországban az emberek 63 százaléka aggódik a bűnözés és az erőszak miatt, Franciaországban az emberek 38 százaléka aggódik a bűnözés és az erőszak miatt, Németországban 31 százalék aggódik a bűnözés és az erőszak miatt, Belgiumban pedig 26 százalék aggódik a bűnözés és az erőszak miatt. Ezzel a 63 százalékkal, 38 százalékkal, 31 százalékkal és 26 százalékkal szemben Magyarországon az emberek 8 százaléka aggódik az erőszak és a bűnözés miatt.

Az elmúlt években sikerült európai szinten is biztonságos országot építenünk itt, Magyarországon, ezt a Jobbik javaslatai nélkül sikerült megtenni, úgyhogy talán a későbbiekben sem önökre fogunk hagyatkozni fegyvertartási vagy más kérdésekben. Ezt a pozíciónkat szeretnénk megőrizni, hogy a francia Ipsos szerint is Európában a magyar emberek érzik az egyik leginkább biztonságban magukat. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokban.)

Forrás: parlament.hu