ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért‑e azzal, hogy a V/9665. számú előterjesztést 4 órás időkeretben tárgyalja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 113 igen szavazattal, 45 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül az előterjesztés időkeretben történő tárgyalását elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a DK képviselőcsoportja három előterjesztés esetében javaslatot tett a napirendi javaslat kiegészítésére, amelyek a határozati házszabály 15. § (4a) bekezdése alapján elnöki jogkörben visszautasításra kerültek, tekintettel arra, hogy azokat nem a határozati házszabály 15. § (4) bekezdésének megfelelően nyújtották be, mivel a 158. § 17. pontja alapján csak tárgysorozaton lévő önálló indítvány vehető fel az Országgyűlés ülésének napirendjére. A visszautasított javaslatok benyújtója kezdeményezte az elnöki döntések hatályon kívül helyezését. Az Országgyűlés ezekről vita nélkül, külön-külön, kézfelemeléssel határoz.

Bejelentem továbbá, hogy a frakcióvezető kezdeményezte a szavazások szavazatszámláló gép alkalmazásával történő megismétlését. Erre való tekintettel a kézfelemeléses szavazásokat eleve szavazatszámláló gép alkalmazásával tartjuk meg.

A DK indítványának megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartja‑e az OE-42/654-2/2024. számú elnöki döntést. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a házelnöki döntést 113 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

A DK indítványának megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartja‑e az OE-42/655-2/2024. számú elnöki döntést. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a házelnöki döntést 113 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

A DK indítványának megfelelően most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy hatályában fenntartja‑e az OE-42/656-2/2024. számú elnöki döntést. Kérem, szavazatszámláló gép alkalmazásával szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a házelnöki döntést 113 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.

(12.50)

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában az elnöki jogkörben előterjesztett indítvány alapján most előterjesztés bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Gazdasági Bizottságot a „Jelentés az atomenergia 2023. évi hazai alkalmazásának biztonságáról” címmel benyújtott, B/8178. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 113 igen szavazattal, 45 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a határozathozatalra felkérte.

Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáinak tárgyalására kerül sor. Most kétperces szünetet rendelek el. (Számos képviselő hagyja el a termet.)

(Szünet: 12.51-12.53

Elnök: Lezsák Sándor

Jegyzők: dr. Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső)

Forrás: parlament.hu