DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Államtitkár Asszony! Mindenekelőtt köszönöm megtisztelő válaszát. Nyilvánvaló, hogy a tengerentúli politikai fordulat után a Soros-hálózat mindent meg fog tenni azért, hogy Európába, azon belül is Brüsszelbe mentse át székhelyét, immár az Unió központjából irányítva magyarországi lerakatának kártékony, hazánk szuverenitását sértő tevékenységét.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az eddigi információink alapján a Soros-féle támogatási lista első harminc helyezettje az összes Magyarországra utalt Soros-pénz 93 százalékát kapta meg. Ezen a listán olyan közismert kormányellenes fedőszervek szerepelnek, mint a Közép-Európai Egyetem, Civil Kollégiumi Alapítvány, Magyar Helsinki Bizottság, Társaság a Szabadságjogokért, Transparency International, Ökotárs Alapítvány, és akkor még Budapest Fővárosi Önkormányzatáról nem is beszéltünk, amely maga 3,3 millió dolláros, azaz közel 1,3 milliárd forintos juttatást kapott.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés