ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tájékoztatom önt, hogy 4 perc 4 másodpercet használt el az időkeretéből, tehát ennek megfelelően önnek 10 perc 56 másodperc ideje lenne, ha zárszót szeretne mondani.
Tisztelt Ház! A kijelölt Honvédelmi és Rendészeti Bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretben. A vita során kétperces hozzászólásokra nincs lehetőség.
Tisztelettel kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván‑e valaki a vitában felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom.
Államtitkár úr, miniszterhelyettes úr jelezte, hogy mindaz, amit elmondott ‑ és mivel hozzászólás nem volt ‑ kimerítette azt, hogy ne kelljen zárszót is mondania.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapunkon kerül sor.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Most a politikai nyilatkozat vitája következne, de ehhez előzetesen a Törvényalkotási Bizottság állásfoglalása szükséges, ezért a TAB-ülés végéig szünetet rendelek el.
(Szünet: 17.45-18.46
Elnök: Lezsák Sándor
Jegyzők: dr. Vinnai Győző és Szabó Sándor)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés