DÚRÓ DÓRA (Mi Hazánk): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A köztisztviselők alapilletménye továbbra is mindössze 38 650 forint, amely 2008 óta változatlan. Bár a költségvetési törvény lehetővé teszi, hogy egy önkormányzat saját hatáskörben magasabb bért biztosítson a dolgozóknak, a kisebb településeken ez a források hiánya miatt kivitelezhetetlen, mivel a működés fenntartására is alig jut elegendő pénz.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a bértábla hatálya alá tartozó dolgozók többsége továbbra is a garantált bérminimum szintjén jelenleg nettó 232 ezer forintot keres, de a legtöbben a 232-350 ezer forintos sávban vannak, akár több diplomával. Vagyis aki ügyintézőként, kormánytisztviselőként dolgozik a kormányablakban, földhivatalban, minisztériumi, országos főhatóságnál vagy köztisztviselőként a helyi önkormányzati hivatalban, ők mind-mind várják, hogy tisztességes megélhetést nyújtó bért keressenek. A közszolgálatban dolgozók átlagosan nettó 500 ezer forintos keresetére vonatkozó kormányzati propaganda sajnos nem fedi a valóságot, ugyanis egy területi közigazgatási ügyintéző akár két-három diplomával is rendelkezik, és nettó 300 ezer forint körül keres. Ezek az emberek napi szinten találkoznak a lakosság problémáival és gondjaival, elsőként szembesülnek a településeken felmerülő nehézségekkel.

Nem tartják tisztességtelennek, hogy ilyen alacsony keresetért kell dolgozniuk? Mikor és milyen mértékben tervezi a kormány a köztisztviselők illetményének emelését, hogy végre megfelelő pénzügyi elismerésben részesüljenek? Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Mi Hazánk képviselői részéről.)

Forrás: parlament.hu