ELNÖK : (A Jobbik-, a DK-, a Párbeszéd-, a Momentum- és az MSZP-frakció tagjai nem tartózkodnak az ülésteremben.) Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kérem, foglalják el helyüket.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a szavazatszámláló bizottság befejezte munkáját. Megállapította, hogy a titkos szavazásban 153 képviselő vette fel a szavazólapot. A jegyzők megállapították, hogy a szavazási eljárás a jelöltekre érvényes és eredményes volt.
Dr. Polt Péter személyére az urnában megtalált szavazólapok száma alapján 150 képviselő adta le szavazatát. Ezek megoszlása a következő: az érvénytelen szavazatok száma 1, az érvényes szavazatok száma 149; ebből az igen szavazatok száma 136, a nem szavazatok száma 13, és tartózkodó szavazat nem volt.
Ezek alapján az Országgyűlés dr. Polt Pétert az Alkotmánybíróság tagjának megválasztotta. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban. Dr. Polt Péter a páholyban felállva köszöni meg a tapsot.) Köszönöm szépen.
Dr. Hende Csaba személyére az urnában megtalált szavazólapok száma alapján 150 képviselő adta le szavazatát. Ezek megoszlása a következő: az érvénytelen szavazatok száma 1, az érvényes szavazatok száma 149; ebből az igen szavazatok száma 136, a nem szavazatok száma 13, és nem tartózkodott senki sem.
Ezek alapján az Országgyűlés dr. Hende Csabát az Alkotmánybíróság tagjának megválasztotta. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban. Dr. Hende Csaba a páholyban felállva köszöni meg a tapsot.) Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Most az Alkotmánybíróság új tagjainak ünnepélyes eskütételére és az esküokmányok aláírására kerül sor. Tisztelettel felkérem dr. Polt Péter és dr. Hende Csaba urakat, hogy fáradjanak az ülésterem közepére, és tegyék le esküjüket. Felkérem Tiba István jegyző urat, hogy majd olvassa elő az eskü szövegét. Az ülésteremben tartózkodókat pedig hagyományainknak megfelelően arra kérem, hogy felállva hallgassák meg az esküt. (A teremben lévők felállnak. Dr. Polt Péter és dr. Hende Csaba a terem közepére lép. Dr. Tiba István jegyző előolvassa az eskü szövegét, amelyet dr. Polt Péter és dr. Hende Csaba a nevével kiegészítve megismétel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés