CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Hegedüs Andrea Képviselő Asszony! Én is felteszem a kérdést, hogy jól alszik‑e ön egy ilyen indulatos, fröcsögő hozzászólás után, ami azt bizonyítja, hogy ön ebben az országban csak a rosszat látja, nem látja azt a fejlesztést, nem látja azt a fejlődést, amit az elmúlt években, több mint egy évtizedben a közös munka erejével fel tudott mutatni ez az ország. És azért kértem szót, mert egy esetet, egy példát szeretnék önnek felhozni, hisz itt a szolidaritási hozzájárulást kritizálja, és egyfajta lopásként próbálja bemutatni.

A választókörzetemben 81 ötezer fő alatti település van, ebből a 81 településből az egyiknek, amely szolidaritási hozzájárulást fizet a költségvetésbe, a polgármestere panaszkodott természetesen nagy közönség előtt egy újévi fogadáson, hogy megint többet kell befizetni, de azt mondta, hogy bárcsak ennél is többet kelljen befizetni, mert az azt jelenti, hogy az ő települése fejlődik, az ott lévő vállalkozások adót fizetnek, erősödnek, több embert foglalkoztatnak. És azt is tudja ez a polgármester, miután egy kisebb település polgármestere, hogy az a pénz, ami itt vagy innen befolyik egy közös kasszába, az jól hasznosul, például a „Magyar falu” program keretén belül számtalan kistelepülés tudott olyan fejlesztéseket felmutatni, amely az ott élő embereknek a kényelmét szolgálja, az ott élő embereknek a településhez való ragaszkodását tudja biztosítani. És ezek az emberek egyébként, ezek a kistelepülésen élő emberek, ott dolgoznak, azokban a nagyvárosokban, Miskolcon vagy éppen Nagykanizsán, ahol ugyancsak egy DK-s polgármester van, és ő is panaszkodik állandóan, ott dolgoznak, ezekben a nagyvárosokban, és termelik meg azt az iparűzési adót, amelynek az alapja ez a szolidaritási alap, amit ön itt tolvajlásként vagy pedig valami lopásként aposztrofálva próbál bemutatni.

Inkább annak örülne (Az elnök csenget.), hogy ebből a pénzből a nagyvárosok hozzá tudnak járulni a vidék fejlesztéséhez! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu