FÖLDI JUDIT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Két dolgot még ezzel a beruházással kapcsolatban. Annyira dicsérik ezt a beruházást, hogy a vezérszónokimban nem szerettem volna kinyitni ezt a tényleg politikai témát, de így akkor szeretném elmondani. Ugyanis az az állami projekt, amiről beszélünk, 60 milliárd forintba került, és ennek 80-90 százalékát bizony három kivitelező cég nyerte meg. Ez a három cég: az egyik a Szíjj László vezette Duna Aszfalt, a másik a Mészáros Lőrinc vezette ZÁÉV, a harmadik pedig Mészáros Lőrinc volt vejének a cége, a Homlok Építő Zrt. Ez egyértelműen nem szól másról, miniszter úr, mint színtiszta vagyonmentésről.

Palkovics László 2007-ben még kormánybiztosként azt nyilatkozta, illetve azt ígérte, hogy ez a beruházás négy éven belül meg fog térülni. Ez a beruházás, tisztelt miniszter úr, nem térült meg. Kíváncsi lennék, hogy az elmúlt hónapokban járt‑e a tesztpálya közelében, és látta‑e, hogy hányan használják ezt a tesztpályát, mert érdemes megnézni. Csökkenő számot fog tapasztalni. Ez a beruházás több milliárd forint mínuszt termelt Magyarországnak, és ez bizony nagyon fáj a magyar adófizetőknek. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu