DR. PANYI MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Október 6-a van, lehet, hogy az időzítése ennek a kérdésnek szerencsétlen, mégis ez egy nemzeti gyásznap a magyarság történetében. Az egész Kárpát-medencében mindenhol erre az időpontra emlékezünk, Magyarországon, a határon túl mindenütt, Aradon is.

Miért hozom ezt ide? Mert azt gondolom, nemzeti minimum, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben egyet kell értsünk. Ilyen például a közös történelmünkről való közös emlékezés. De ilyen nemzeti minimum, hogy a ’48-49-es szabadságharc határon túl élő utódai is a magyar nemzeti közösség részei, és nemzeti minimumnak kell lennie, hogy ezeket a közösségeket, ezeket a családokat is támogatjuk.

Az oktatási-nevelési támogatás kérdésében alapvető filozófiai vita van a kormányzat és önök között. Ez a támogatás egy egy évre nyújtott támogatás. Ezt azért kapják a magyar családok, mert ők vállalják azt a nagyon sokszor nagy terhet, hogy valamikor 30-40 kilométerre elviszik a gyermeküket, mindennap utaztatják csak azért, hogy magyar iskolába járhassanak. Ennek a sok esetben nagy anyagi teherrel járó vállalásnak is az elismerése az, hogy mi ezt a támogatást nyújtjuk, és büszkén nyújtjuk. Idén 230 ezer gyermek után kértek ilyen támogatást. Ez azt is jelenti, hogy ez a 230 ezer gyermek 230 ezer olyan magyar ember, aki a határon túl később a magyar nemzetet fogja erősíteni, gyarapítani, úgy is mondhatnánk, hogy ez 200 ezer magyar őrhely, az aradiakat is beleértve.

Zárásul ‑ és még a következő egy percben lesz időm válaszolni ‑, képviselő úr, azért azt is tegyük mellé, hogy jövőre 4800 milliárd forint az, amit ez a kormány családtámogatásokra fog fordítani Magyarországon. Ez ötszöröse annak az összegnek, ami 2010-ben erre volt fordítva. Köszönöm, és akkor folytatjuk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu