119 felszólalás
T/385 Egyes törvényeknek az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő módosításáról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Keressük a nemzeti minimumot és sok olyan hozzászólás volt, ami azt gondolom, hogy segíti ennek az elérését, hiszen nincs vita közöttünk abban, hogy a családok támogatása fontos és k…
I/378 Hogyan garantálja a nyomozati szervek pártatlan eljárását a miniszterelnököt és testvérét érintő ügyekben?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Két ügyben fordulok önhöz. Az egyik a 11 éves, Magyar Péter saját elmondása szerint bedrogozva talált kisfiú, Martin ügye. Őt egy tarnazsadányi pár találta meg Budapesten éppen Magyar Péter és Bódis K…
I/378 Hogyan garantálja a nyomozati szervek pártatlan eljárását a miniszterelnököt és testvérét érintő ügyekben?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Egyrészről a miniszterelnök is érintett, másrészről a miniszterelnök testvére, neki nincs mentelmi joga, tehát így lenne pontos a válasza. Ugyanakkor azt szeretném hangsúlyozni, a rendszerváltás utáni M…
A/402 Valóban a rászoruló gyermekek védelme az első?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon szépen köszönöm, hogy visszatért, és megtisztel jelenlétével. Két kérdésem lenne. Az egyik kérdés Hegedűs Barbara képviselőtársamhoz kapcsolódik, mivel a kérdésére nem adott választ. Én azt szeretn…
A/402 Valóban a rászoruló gyermekek védelme az első?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Miniszter Úr! Én tényleg nagyon keresem a párbeszéd különböző formáit. El tudom fogadni, hogy nem válaszol újságíróknak a kérdésekre, nem tart sajtótájékoztatót, így marad a parlamenti műfaj. Én két világos kérdést tettem fel miniszter úrnak. Az egyik: mi a protokoll, ha t…
T/387 A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv, egyes kormányprogrampontok és kormányhatározat végrehajtása érdekében szükséges adóintézkedésekről, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Csak meg szeretném kérdezni, mert miniszter úr megint egy kicsit maffiakormányozott itt az elmúlt időszakról, hogy ha jól láttam a hírekben, akkor néhány napja a tőzsdén járt, ahol becsengetett az aznapi keres…
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Velkey úr szavaira reagálnék röviden. A múlt átírása ‑ ezt mondta államtitkár úr, a múlt átírása. Most én akkor a jelen átírásáról beszélnék, hiszen másfél órája a miniszterelnök úr kitett egy Facebook-bejegyzést arról, hogy a Fidesz-KDNP képvise…
T/357 A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, én is pár dologra reagálnék. Kifogásolták itt a hozzászólásoknak a kereteit, tartalmát. Csak szeretném jelezni, hogy ma reggel a miniszterelnök úr házszabály-ellenesen beszélt 52 percet ebben a Házban, ami alatt 46 percet egyébként az ellenzékről beszélt.…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Velkey államtitkár úrra én is szeretnék reagálni, ő a kizökkent időről beszélt. Én meg szeretném kérdezni, hogy mikortól datálja az államtitkár úr ezt a kizökkent időt. 2024-ben megvolt‑e már…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Több mindenre reagálnék, először az igazságügyi miniszter asszonyra, aki ugye, a 2010-es alkotmányozási folyamat kapcsán fogalmazott meg több kritikát, tartalmit is, eljárásit is. A Velencei Bizottság 621/2011-es állásfoglalásából idéznék: „…
T/324 Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítása
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Több mindenre fogok reagálni. Havasi képviselő úrnak is gratulálok, hogy megszületett az első kisvideója az országgyűlési munkájáról. Javaslom, hogy a következő felszólalásában ne az ellenzékkel és…
A/331 Valóban a rászoruló gyermekek védelme az első?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem fogadom el a válaszadó személyét. Tíz percet kellett volna miniszter úrnak várnia, hogy válaszolhasson erre a kérdésre. Nem tudta megtenni, ez is valaminek a jele. Köszönöm szépen, nem fogadom el. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Napirend előtti felszólalások
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Önök szeretetországot hirdetnek, miközben az önkényt építik, és ezért nem kell messzire menni, elég a szomszédos minisztériumi épületekig. Kata története beszédes az önök hatalomgyakorlásáról. Kata egy 29 éves köz…
Személyes érintettség
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony.
T/229 Az egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Jó napot kívánok! Tiszteletem. Köszönöm a szót, elnök asszony. Én azt gondolom, hogy sokkal több mindenben egyetértünk, és én most egy konszenzusos pontot próbálok itt keresni önökkel. Balogh Mihály képviselő úr felszólalásában elhangzott, hogy elfogadhatatlan, ha gyermeke…
T/229 Az egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi LXXVI. törvény módosításáról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen. Maradt még időnk, de nem fogok vele visszaélni, tekintettel arra, hogy a TISZA-nak nincs sok válaszadási ideje, de mégiscsak, Melléthei úr… (Melléthei-Barna Márton: Melléthei-Barna a nevem.) Melléthei-Barna úr ‑ elnézést kérek, igaza van ‑, a tényeket tegy…
Napirend előtti felszólalások
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Megpróbálok felzárkózni ehhez a szeretetnyelvhez, és akkor valóban beszéljünk a maffiáról, beszéljünk a TISZA-maffiáról, miniszterelnök úr! Beszéljünk arról, hogy önök…
T/53 Az Országgyűlés vizsgálóbizottságai munkájának hatékonyabbá tételéről
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Részben összhangban, részben ellent is mondva Balla György képviselőtársamnak, nekem a következő kérdésem volna az előterjesztőhöz vagy pedig a gyermekvédelmi bizottság elnökeként funkcionáló képviselő asszonyhoz. Tudomásom szerint van két olyan képviselő ebben az Országgy…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tárkányi államtitkár úr beszélt az MTI nívója helyreállításáról, és hogy ez mennyire fontos; és tudom, Tárkányi úr volt a szombati közlekedési múzeumi bejáráson is, ha jól tudom. Na most, nézzük meg, hogyan tudósított a szombati bejárásról a…
T/200 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Több minden elhangzott, amire úgy gondoltam, fontos reagálnom. Bízom benne, hogy előbb-utóbb eljutunk abba a fázisba, hogy a kormánypárti megszólalók megszólalásaikban 90 százalékban nem a mú…
Napirend előtti felszólalások
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Több kérdésre reagálnék én is azokból, amik elhangzottak. A miniszterelnök úr is megtisztel jelenlétével, örülök, hogy itt van, és Facebookon is megtisztel idő…
A/160 Ez már a pártállam?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Nyolc hete önök megnyerték az országgyűlési választásokat, 53 százalékot szereztek, 47 százaléka viszont a megjelent választópolgároknak nem önökre adta le a voksát. Ez tény…
A/160 Ez már a pártállam?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Ez miniszter úr első hozzászólása volt. Ez az a műfaj, amikor az országgyűlési képviselők, akiket megválasztottak, egyébként azoknak a választópolgároknak, akiket ön meg akar tisztelni, válaszol azokra a kérdésekre, amiket mi felteszünk. (Dr. Ruff Bálint G…
T/100 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények költségcsökkentéssel kapcsolatos módosításáról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Elhangzott néhány olyan állítás megint ebben a vitában, amit szeretnék helyre tenni, illetve szeretnék rá reagálni. Először is én is szeretném megerősíteni, hogy támogatjuk ezt a törvényjavaslatot…
T/100 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények költségcsökkentéssel kapcsolatos módosításáról
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Én bízom benne, hogy a szerethető és működő Magyarország jegyében nem fogják a jövőben kifogásolni, ha egyébként a frakcióidő-keretet tartva egy képviselő felszólal, és hozzászól ahhoz a vitához, ahol…
A/82 Szavak és tettek?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ezúton is szeretnék gratulálni önnek kinevezéséhez, és ezúton is jó munkát szeretnék kívánni ehhez a nehéz feladathoz. A mai vitában is többször elhangzott a felelős gazdaságpolitika kérdése…
A/82 Szavak és tettek?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár asszony. Azt gondolom, a mindenkori új kormánynak nyilvánvalóan ilyenkor az a feladata, hogy készítsen egy leltárt, és annak fényében tudjon tenni valóban felelősségteljes vállalásokat. Mégis azt láthattuk a kampány során, hogy önök…
K/65 Az Erste Bank üzent vagy a Tisza-kormány? Mi lesz az otthonteremtési programokkal?
DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Államtitkár Asszony! A Fidesz-KDNP-kormány által 2025-ben meghirdetett fix 3 százalékos Otthon Start program a fiatalok első otthonhoz jutásának a rendszerváltást követő időszak legjelent…
T/13252 A fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról
DR. PANYI MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ma Budapest helyzetéről vitázunk, és joggal merül fel a kérdés, hogy miért van erre szükség, miért vagyunk itt. Azért vagyunk itt, tisz…
T/13252 A fővárosi önkormányzat csődjének elkerülését szolgáló hitel nyújtásáról
DR. PANYI MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Elsőként én is szeretném megköszönni azokat a hozzászólásokat, amelyek valóban konstruktívak voltak, előremutatók voltak és tárgyalásra és vitára abszolút alkalma…