ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Jó reggelt kívánok, tisztelt képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm mindazokat is, akik figyelemmel kísérik mai ülésünket.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 18. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földi László és Barkóczi Balázs képviselő urak mint jegyzők lesznek a segítségemre.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy az országgyűlési képviselőknek és a nemzetiségi szószólóknak a 2025. december 31-ei vagyoni állapotra vonatkozóan 2026. január 1-je és január 31‑e között kell vagyonnyilatkozatot tenniük. A vagyonnyilatkozat megtételéhez kapcsolódó valamennyi dokumentumot megtalálják a parlamenti informatikai hálózaton, az e-futárban a vagyonnyilatkozat-tétel menüpontban. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy az elektronikus vagyonnyilatkozat-kitöltő rendszer használatával a kitöltést gyorsabban tudják elvégezni, figyelemmel arra is, hogy az előző évi adataikat a rendszer tartalmazza. Kérem önöket, hogy a digitalizálási eljárás sajátosságaira figyelemmel a határidők megtartása érdekében a kinyomtatott és aláírt vagyonnyilatkozatuk leadását lehetőség szerint ne a határidő utolsó napjaira időzítsék.

Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, valamennyien foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték‑e a szavazógépben!

A mai határozathozatalok során minősített többséget igénylő előterjesztések elfogadásáról is döntünk. Felhívom a szíves figyelmüket arra, hogy a határozati házszabály 50. § (3) bekezdése alapján amennyiben a törvényjavaslat zárószavazása során az Országgyűlés nem fogad el minősített többséget igénylő rendelkezést, ez további külön döntés nélkül is kiterjed az el nem fogadott szabályozás sarkalatosságára utaló rendelkezés elhagyására is. Ebben az esetben az egyszerű többséggel történő zárószavazás az előterjesztés ekképpen módosult szövegéről történik.

Most elfogadott napirendünknek megfelelően a hétfői ülésnapon elhangzott interpellációkra adott válaszok elfogadásáról döntünk.

Varju László, a DK képviselője, az I/13209. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 131 igen szavazattal, 45 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Komjáthi Imre, az MSZP képviselője, az I/13213. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 132 igen szavazattal, 46 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Bencze János, a Jobbik képviselője, az I/13214. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 132 igen szavazattal, 48 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. (Földi Judit jelzi, hogy nem működik a szavazógépe.) Nem? Köszönöm szépen. Eggyel több a nem szavazatok száma, tehát 48 plusz egy.

Szabadi István képviselő úr, a Mi Hazánk képviselője, az I/13206. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 131 igen szavazattal, 19 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Varga Ferenc független képviselő az I/13195. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 131 igen szavazattal, 49 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Varga Zoltán, a DK képviselője, az I/13199. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 132 igen szavazattal, 50 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik az egyes törvényeknek a 14. havi nyugdíj és a 14. havi ellátás bevezetésével összefüggő módosításáról szóló T/13099. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Emlékeztetem önöket, hogy korábbi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot a határozati házszabályi rendelkezésektől eltérően tárgyalta az Országgyűlés. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13099/5., összegző jelentését pedig T/13099/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/13099/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 180 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik, melynek során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslattal módosított szövegéről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13099. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 181 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik a belügyi humán ágazatokat érintő törvények módosításáról szóló T/12794. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12794/11., összegző jelentését pedig T/12794/12. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a határozati házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Mi Hazánk frakciója a 2., 3. és 4. számú, a Jobbik frakciója pedig a 6. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 2. számú módosító javaslatban Novák Előd és képviselőtársai, a 6. számú módosító javaslatban pedig Lukács László György azonos tartalommal terjesztettek elő javaslatot. A frakciók mindkét indítvány fenntartását kezdeményezték, ezért ezekről egy döntéssel határozunk. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy ezek fenntartása kizárja a 3. és a 4. számú módosító javaslatok fenntartásáról történő döntést. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a 2. és a 6. számú módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 18 igen szavazattal, 153 nem szavazat ellenében, 4 tartózkodás1 mellett nem tartotta fenn.

A 3. számú módosító javaslat Novák Előd és képviselőtársai indítványa. Felhívom figyelmüket arra, hogy ennek fenntartása kizárja a 4. számú módosító javaslat fenntartásáról történő döntést. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 16 igen szavazattal, 154 nem szavazat ellenében, 4 tartózkodás2 mellett nem tartotta fenn.

(10.30)

A 4. számú módosító javaslat Novák Előd és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 15 igen szavazattal, 158 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Tisztelt Ház! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 19. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontról határozunk, melynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12794/11. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 135 igen szavazattal, 37 nem szavazat ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12794/11. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 134 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12794/13. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 135 igen szavazattal, 35 nem szavazat ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12794/13. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 132 igen szavazattal, 37 nem szavazat ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról szóló T/12795. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12795/5. számon, összegző jelentését pedig T/12795/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 2. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontról határozunk, melynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12795/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 178 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12795/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 185 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12795/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 185 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12795/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 184 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/12796. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12796/5., összegző jelentését pedig T/12796/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 1., 54. és 55. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12796/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 155 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12796/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 156 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 29 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12796/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 148 igen szavazattal, 12 nem szavazat ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12796/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 148 igen szavazattal, 12 nem szavazat ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.

(10.40)

Soron következik a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő módosításáról szóló T/12536. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12536/7., összegző jelentését pedig T/12536/8. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 2., 4-17. és 19-36. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12536/7. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 141 igen szavazattal, 32 nem szavazat ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12536/7. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 140 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12536/9. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 140 igen szavazattal, 32 nem szavazat ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12536/9. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 139 igen szavazattal, 32 nem szavazat ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a minősített adat védelméről szóló törvény és ezzel kapcsolatos más törvények, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő módosításával összefüggő törvények módosításáról szóló T/12537. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12537/5., összegző jelentését pedig T/12537/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 1., 2. és 10. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12537/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 134 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12537/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 134 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12537/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12537/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 40 nem szavazat ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/12517. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12517/5., összegző jelentését pedig T/12517/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 23., 25., 26., 28-36., 38., 39., 41. és 43. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12517/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 134 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 49 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12517/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 134 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 49 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12517/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 48 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12517/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 49 tartózkodás mellett elfogadta.

(10.50)

Most soron következik a Közszolgálati Közalapítvány felállításáról szóló 80/2010. (IX. 15.) országgyűlési határozat módosításáról szóló H/12767. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezései szerint a határozati javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/12767. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 135 igen szavazattal, 29 nem szavazat ellenében, 20 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a felsőoktatási, kulturális és kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/13055. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13055/7. számon, összegző jelentését pedig T/13055/8. számon terjesztette elő. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a DK frakciója a T/13055/7. számú összegző módosító javaslat 3., 6. és 24. pontjairól külön szavazást kezdeményezett.

Először a külön szavazásra kért pontokról határozunk, majd az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részéről, ezután döntünk az összegző módosító javaslat további pontjairól. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13055/7. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 3. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontját 181 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13055/7. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 6. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontját 183 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13055/7. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 24. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontját 181 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat további pontjairól döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 49., 53., a 63-83. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, melyeknek az elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13055/7. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 136 igen szavazattal, 21 nem szavazat ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13055/7. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 134 igen szavazattal, 21 nem szavazat ellenében, 30 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13055/10. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 133 igen szavazattal, 21 nem szavazat ellenében, 30 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13055/10. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 21 nem szavazat ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvények módosításáról szóló T/12797. számú törvényjavaslathoz benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, a 72. § (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezéséről, illetve ezek elfogadása esetén a túlterjeszkedő módosító javaslatról, valamint az összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12797/5., összegző jelentését pedig T/12797/8. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság az összegző módosító javaslattól elkülönítve, T/12797/6. számon túlterjeszkedő módosító javaslatot is benyújtott, illetve a benyújtással egyidejűleg a T/12797/7. számon a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatot tett, amelyben a túlterjeszkedő módosító javaslat vonatkozásában azt javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy először a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről határozunk, majd a 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról, ezek elfogadása esetén határozunk a túlterjeszkedő módosító javaslatról. Ezt követi majd az összegző módosító javaslatról történő döntés, végül a zárószavazás.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság előzetesen jelezte: előadót nem állít. Megkérdezem, hogy az előterjesztő részéről kíván‑e élni valaki a felszólalás lehetőségével a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségével kapcsolatban. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.

Most a T/12797/6. számon benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, szabályszerűnek minősíti‑e a T/12797/6. számú túlterjeszkedő módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett szabályszerűnek minősítette.

Most a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Országgyűlés hozzájárulásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul‑e ahhoz, hogy a T/12797/7. számú javaslat alapján a T/12797/6. számú túlterjeszkedő módosító javaslat tekintetében a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslathoz 134 igen szavazattal, 40 nem szavazat ellenében, 10 tartózkodás mellett hozzájárult.

(11.00)

Most a túlterjeszkedő módosító javaslat elfogadásáról határozunk. Arra figyelemmel, hogy ennek 1. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontról határozunk, amelynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/12797/6. számú szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatának minősített többséget igénylő pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 133 igen szavazattal, 24 nem szavazat ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjának elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/12797/6. számú szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontját 134 igen szavazattal, 25 nem szavazat ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati házszabály 48 § (2) bekezdése alapján a DK képviselőcsoportja a T/12797/5. számú összegző módosító javaslat tartalmilag összefüggő 21. és 24. pontjáról, valamint a 23. és 25. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először a külön szavazásra kért pontokról döntünk, majd az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részeiről, ezután határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12797/5. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért, tartalmilag összefüggő 21. és 24. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontjait 183 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12797/5. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 23. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontját 184 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12797/5. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 25. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontját 182 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat további pontjairól döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 46. pontja, az 57. pontjában a 116. § (2) bekezdését és a 61. pontjában a 117. § (2) bekezdését megállapító rendelkezésének elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő részekről határozunk, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12797/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részét 141 igen szavazattal, 24 nem szavazat ellenében, 20 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12797/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részeit 146 igen szavazattal, 24 nem szavazat ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatot és az összegző módosító javaslatot is elfogadta, a zárószavazás során a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egészéről döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12797/10. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 142 igen szavazattal, 24 nem szavazat ellenében, 20 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12797/10. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 140 igen szavazattal, 24 nem szavazat ellenében, 20 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az Európai Unió kiberrezilienciáról szóló rendeletének magyarországi végrehajtásáról és egyes kiberbiztonsági rendelkezések módosításáról szóló T/12793. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12793/6., összegző jelentését pedig T/12793/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 2. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontról határozunk, melynek az elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12793/6. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 169 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 16 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12793/6. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 163 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12793/8. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 156 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12793/8. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 160 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 24 tartózkodás mellett elfogadta.

(11.10)

Most soron következik az Alkotmánybírósággal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12772. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12772/4., összegző jelentését pedig T/12772/5. számon terjesztette elő. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a T/12772/4. számú összegző módosító javaslat tartalmilag összefüggő 7. és 8. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először a külön szavazásra kért pontokról határozunk, majd az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő további pontjairól, majd ezután döntünk az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontjairól.

Most az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért, minősített többséget igénylő pontjairól döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12772/4. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért, tartalmilag összefüggő, minősített többséget igénylő 7. és 8. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontjait 134 igen szavazattal, 47 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 4‑6., valamint 9-12. pontjairól határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12772/4. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő további pontjait 134 igen szavazattal, 48 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12772/4. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 133 igen szavazattal, 49 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő Országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12772/6. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 49 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12772/6. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 49 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik a nemzetiségi utónévjegyzékkel összefüggésben az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról szóló T/12936. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, melyre figyelemmel a szavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12936. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 166 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12936. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 170 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 13 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló T/13057. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13057/5., összegző jelentését pedig T/13057/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 24., 25. és 38. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13057/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 142 igen szavazattal, 25 nem szavazat ellenében, 17 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13057/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 141 igen szavazattal, 23 nem szavazat ellenében, 19 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13057/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 139 igen szavazattal, 28 nem szavazat ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13057/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal, 30 nem szavazat ellenében, 17 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik az egyes állami tulajdonban álló ingatlanoknak a Magyarországi Református Egyház részére történő tulajdonba adásáról szóló 2017. évi XXXI. törvény és az egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról szóló 2021. évi CI. törvény módosításáról szóló T/13043. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

(11.20)

A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13043/6. számon, összegző jelentését pedig T/13043/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 1. és 3. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13043/6. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 146 igen szavazattal, 20 nem szavazat ellenében és 19 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13043/6. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 146 igen szavazattal, 20 nem szavazat ellenében és 17 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, melyre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13043/8. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 146 igen szavazattal, 20 nem szavazat ellenében és 17 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13043/8. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 147 igen szavazattal, 20 nem szavazat ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/12791. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12791/5., összegző jelentését pedig T/12791/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 23. és 26. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12791/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 138 igen szavazattal, 12 nem szavazat ellenében és 32 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12791/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 135 igen szavazattal, 13 nem szavazat ellenében és 32 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12791/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 12 ellenszavazat ellenében és 37 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12791/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 12 ellenszavazat ellenében és 36 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a távollévők között kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló T/12790. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12790/5., összegző jelentését pedig T/12790/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12790/5. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 12 ellenszavazat ellenében és 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, melyre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12790/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 151 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 31 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12790/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 152 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 30 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a közszolgálati tárgyú törvények módosításáról szóló T/13059. számú törvényjavaslathoz benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, a 72. § (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezéséről, illetve ezek elfogadása esetén a túlterjeszkedő módosító javaslatról, valamint az összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13059/7., összegző jelentését pedig T/13059/10. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság az összegző módosító javaslattól elkülönítve T/13059/8. számon túlterjeszkedő módosító javaslatot is benyújtott, illetve a benyújtással egyidejűleg T/13059/9. számon a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatot tett, amelyben a túlterjeszkedő módosító javaslat vonatkozásában azt javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor.

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy először a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, majd a 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Ezek elfogadása esetén határozunk a túlterjeszkedő módosító javaslatról. Ezt követi majd az összegző módosító javaslatról történő döntés, végül a zárószavazás.

(11.30)

Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság előzetesen jelezte, hogy nem állít előadót. Megkérdezem, hogy az előterjesztő részéről kíván‑e élni valaki a felszólalás lehetőségével a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségével kapcsolatban. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok.

Most a T/13059/8. számon benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, szabályszerűnek minősíti‑e a T/13059/8. számú túlterjeszkedő módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett szabályszerűnek minősítette.

Most a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Országgyűlés hozzájárulásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul‑e ahhoz, hogy a T/13059/9. számú javaslat alapján a T/13059/8. számú túlterjeszkedő módosító javaslat tekintetében a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslathoz 147 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett hozzájárult.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslat elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/13059/8. számú, szabályszerű, túlterjeszkedő módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 21 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Párbeszéd frakciója a T/13059/7. számú összegző módosító javaslat 1. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először a külön szavazásra kért pontról döntünk, majd az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő további pontjairól, és azt követően határozunk az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő pontjairól.

Most az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért, minősített többséget igénylő pontjáról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13059/7. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő, külön szavazásra kért 1. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontját 133 igen szavazattal, 46 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 2. és 3. pontjáról, a 4. pontjában az 1. § f) és g) pontját megállapító részről, valamint az 5. pontjában az új 2. § c) pontját megállapító részről döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13059/7. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő további részét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő további részeit 132 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13059/7. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részeit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részeit 134 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szabályszerű, túlterjeszkedő módosító javaslatot és az összegző módosító javaslatot is elfogadta, a zárószavazás során a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egészéről döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13059/12. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13059/12. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 133 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló T/12792. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/12792/5. számon, összegző jelentését pedig T/12792/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12792/5. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 20 nem szavazat ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12792/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 141 igen szavazattal, 19 nem szavazat ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/12792/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 141 igen szavazattal, 21 nem szavazat ellenében, 20 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló egyes törvények módosításáról szóló T/13054. számú törvényjavaslathoz benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, a 72. § (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezéséről, illetve ezek elfogadása esetén a túlterjeszkedő módosító javaslatról, valamint az összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13054/5., összegző jelentését pedig T/13054/8. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság az összegző módosító javaslattól elkülönítve T/13054/6. számon túlterjeszkedő módosító javaslatot is benyújtott, illetve a benyújtással egyidejűleg a T/13054/7. számon a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatot tett, amelyben a túlterjeszkedő módosító javaslat vonatkozásában azt javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor.

(11.40)

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy először a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, majd a 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk, s ezek elfogadása esetén határozunk a túlterjeszkedő módosító javaslatról. Ezt követi majd az összegző módosító javaslatról történő döntés és végül a zárószavazás.

Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság előzetesen jelezte, előadót nem állít. Megkérdezem, hogy az előterjesztő részéről kíván‑e élni valaki a felszólalás lehetőségével a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségével kapcsolatban. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.

Mivel a T/13054/6. számon benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről határozunk most, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, szabályszerűnek minősíti‑e a T/13054/6. számú túlterjeszkedő módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 35 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett szabályszerűnek minősítette.

Most a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Országgyűlés hozzájárulásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul‑e ahhoz, hogy a T/13054/7. számú javaslat alapján a T/13054/6. számú túlterjeszkedő módosító javaslat tekintetében a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslathoz 146 igen szavazattal, 35 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett hozzájárult.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslat elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/13054/6. számú szabályszerű, túlterjeszkedő módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 171 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a DK képviselőcsoportja a T/13054/5. számú összegző módosító javaslat 1., 7. és 12. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először a külön szavazásra kért pontokról döntünk, majd az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részéről, s ezután határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13054/5. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 1. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 1. pontját az Országgyűlés 179 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13054/5. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 7. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 7. pontját 178 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13054/5. számú összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 12. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 12. pontját 181 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat további pontjairól döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 46., 47., 48. pontjai és a 49. pontjában a 45. § b) és c) pontját megállapító részének elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő részekről határozunk, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13054/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 133 igen szavazattal, 21 nem szavazat ellenében, 26 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13054/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 133 igen szavazattal, 22 nem szavazat ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szabályszerű, túlterjeszkedő módosító javaslatot és az összegző módosító javaslatot is elfogadta, a zárószavazás során a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egészéről döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges, melyre figyelemmel a szavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13054/10. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 133 igen szavazattal, 21 nem szavazat ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13054/10. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 133 igen szavazattal, 20 nem szavazat ellenében, 28 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik az agrárminiszter feladatkörét érintő törvények módosításáról szóló T/13053. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13053/5., összegző jelentését pedig T/13053/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 21-28., 30-33., 37., 38., 40-41., 48-53., 62., 63. és 65. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13053/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 133 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13053/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 134 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13053/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta.

(11.50)

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13053/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik egyes törvényeknek a közrend védelmét és a közbiztonság megerősítését, valamint a terrorizmus elleni fellépést szolgáló, továbbá a jogrendszer egységét fenntartani hivatott módosításáról szóló T/13040. számú törvényjavaslathoz benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, a 72. § (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezéséről, illetve ezek elfogadása esetén a túlterjeszkedő módosító javaslatról, valamint az összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/13040/5. számon, összegző jelentését pedig T/13040/8. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság az összegző módosító javaslattól elkülönítve T/13040/6. számon túlterjeszkedő módosító javaslatot is benyújtott, illetve a benyújtással egyidejűleg T/13040/7. számon a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatot tett, amelyben a túlterjeszkedő módosító javaslat vonatkozásában azt javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor.

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy először a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, majd a 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Ezek elfogadása esetén a túlterjeszkedő módosító javaslatról határozunk, ezt követi majd az összegző módosító javaslatról történő döntés, végül a zárószavazás.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság előzetesen jelezte: előadót nem állít. Megkérdezem, hogy az előterjesztő részéről kíván‑e élni valaki a felszólalás lehetőségével a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségével kapcsolatban. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.

Most a T/13040/6. számon benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, szabályszerűnek minősíti‑e a T/13040/6. számú túlterjeszkedő módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 46 nem ellenszavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett szabályszerűnek minősítette.

Most a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Országgyűlés hozzájárulásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul‑e ahhoz, hogy a T/13040/7. számú javaslat alapján a T/13040/6. számú túlterjeszkedő módosító javaslat tekintetében a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslathoz 134 igen szavazattal, 46 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett hozzájárult.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslat elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/13040/6. számú szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 25 nem szavazat ellenében, 15 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy a javaslat 2., 3. és 4. pontjainak elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor. Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, amelyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13040/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 138 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13040/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 139 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatot és az összegző módosító javaslatot is elfogadta, a zárószavazás során a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egészéről döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13040/9. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 139 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslatot tartalmazó egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/13040/9. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal, 34 nem szavazat ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik az államháztartási tárgyú törvényeknek a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011/85/EU irányelv módosításáról szóló, 2024. április 29-ei európai uniós 2024/1265 tanácsi irányelv átültetésével összefüggő módosításáról szóló T/13058. számú törvényjavaslathoz benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, a 72. § (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezéséről, illetve ezek elfogadása esetén a túlterjeszkedő módosító javaslatról, valamint az összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Költségvetési Bizottság összegző módosító javaslatát T/13058/4. számon, összegző jelentését pedig T/13058/7. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a Költségvetési Bizottság az összegző módosító javaslattól elkülönítve, T/13058/5. számon túlterjeszkedő módosító javaslatot is benyújtott, illetve a benyújtással egyidejűleg T/13058/6. számon a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatot tett, amelyben a túlterjeszkedő módosító javaslat vonatkozásában azt javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor.

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy először a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, majd a 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Ezek elfogadása esetén határozunk a túlterjeszkedő módosító javaslatról, és ezt követi majd az összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

(12.00)

Tisztelt Országgyűlés! A határozati házszabály 71. § (2) bekezdése alapján az Országgyűlés vita nélkül dönt arról, hogy a túlterjeszkedő módosító javaslat valamely szabályszerű módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében meghatározott szempontok érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges-e. A döntéseket megelőzően a Költségvetési Bizottság által kijelölt előadó, majd a kisebbségi vélemény előadója szólalhat fel összesen kettő-kettő, azaz négyperces időkeretben. Ezt követően a törvényjavaslat előterjesztője ismertetheti álláspontját kétperces időkeretben.

Elsőként megadom a szót Törő Gábor képviselő úrnak, a bizottság előadójának, kétperces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.

1 Kanász-Nagy Máté (független) tévesen szavazott, nem-mel kívánt szavazni.

2 Kanász-Nagy Máté (független) tévesen szavazott, nem-mel kívánt szavazni.

Forrás: parlament.hu