HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdésem, hogy hogyan lehet kivédeni, hogy Ukrajna beavatkozzon a magyar választásokba, azt hiszem, nagyon aktuális. Ma a Nemzetbiztonsági Bizottságban ülést tartottunk, ahol tájékoztatást kaptunk aktuális nemzetbiztonsági kérdésekről, és itt, a bizottsági ülésen szóba került az úgynevezett ukrán aranykonvoj ügy, amikor is ukránok megszámolhatatlan készpénzt szállítottak Magyarországon keresztül, ennek a pénznek az eredete ismeretlen.

(18.10)

A bizottsági ülésen felmerült információk alapján szükségessé vált egy törvényjavaslat benyújtása, amelyet a bizottság be is nyújtott, erről napirend előtt a frakcióvezető úr, Kocsis Máté beszélt is, holnap fogjuk ezt tárgyalni. Ebben a törvényjavaslatban szerepel, hogy Magyarország alapvető nemzetbiztonsági érdeke az, hogy kivizsgáljuk, hogy ebből az aranykonvojjal átszállított vagyonból magyarországi bűnszervezetek vagy politikai szervezetek részesülhettek-e; ez van a törvényben.

Nagyon remélem, hogy alapos lesz a vizsgálat (Az elnök csenget.), és utána majd tisztán látunk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu