DR. BARNA-SZABÓ TÍMEA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ezek a jelenlegi tragikus állapotok nem egyik napról a másikra alakultak ki. Az elmúlt években a gyermekvédelmi rendszer szisztematikusan leromlott. Súlyosan veszélyeztetett gyermekek vártak hónapokat vagy éveket arra, hogy bekerüljenek a gondoskodásba. Többségük mélyszegénységben, iskolából kimaradva, dizájnerdrogok, kizsákmányolás és prostitúció veszélyének kitéve élt, és mire bekerültek, már olyan mentális és fizikális állapotban voltak, amely drámaian leromlott.
Egy ilyen helyzetben lévő gyermeket pedig 20 százalékos szakemberhiánnyal, megfelelő terápiás háttér nélkül, nyitott intézményekben rendkívül nehéz megvédeni. Éppen ezért a szökés nem a probléma kezdete, hanem egy hosszú folyamat következménye. A stratégiánk kétirányú: azonnal biztonságot kell teremtenünk azoknak, akik ma vannak krízisben, és közben újjá kell építenünk azt a rendszert, aminek már eddig is meg kellett volna védenie őket.
A 9,5 milliárd forintos krízisprogram részeként négy helyszínen krízisotthonokat fogunk létrehozni pszichológusok, pszichiáterek, orvosok bevonásával, akik a szükségletüknek megfelelően felmérik és stabilizálják a gyermekek állapotát, és ezt követően szintén a szükségletük alapján továbbítják őket a megfelelő szakellátás felé.
De a valódi fordulat ennél többet jelent: csökkenteni kell a várakozási időt, újra kell építeni a szakemberállományt, és meg kell erősíteni a családokat. A gyermekek bizalmát ugyanis nem lehet egy rendelettel visszaszerezni, azt csak kiszámítható jelenléttel, biztonsággal, megfelelő szakemberekkel és méltó ellátással lehet újra kiérdemelni. Ez egy hosszú út, amelyet mi lépésről lépésre fogunk végigvinni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés